
Részeg nő támadt a TV2 sztárjára, le is köpte a modellt
Egy részeg nő ordibált vele az utcán, gyalázta, le is köpte minden ok nélkül.
Elindult a fesztiválszezon, és jobb, ha a bulizás mellett a biztonságra is odafigyelünk.
Annak érdekében, hogy egyszerre legyen felszabadult és biztonságos a fesztiválozás, fontos tényezőkre hívja fel a figyelmet Metzker Viktória.

„Nehéz a DJ-pultból megmondani, a fiatalok hogyan szórakoznak. Amikor lent vagyunk és beszélgetünk velük egy adott fellépés után, akkor fel szoktuk hívni a figyelmet arra, főleg a lányoknál, hogy vigyázzanak nagyon magukra. Csoportosan szórakozzanak, ne hagyják egymást egyedül, mert nagyon-nagyon fontos, hogy ne tegyék ki magukat semmilyen olyan veszélynek, ami mondjuk traumatizálni tudja őket” – kezdte a Mokka műsorában Viktória.
„Nagyon fontos, hogy a telefonjukra odafigyeljenek, hogy fel legyen töltve, hogy elérjék a barátaikat, hogyha tényleg leszakadnának egymástól. Tényleg az, hogy tartsanak össze egy picit jobban, ez nagyon fontos egy nagy rendezvényen” – tette hozzá a csinos DJ.
A szakértő elárulta, hogy három különböző fontos tényezőt tudunk megkülönböztetni, amire nagyon oda kell figyelni.
Vagyonvédelem: ha kimennek sátrazni egy hétre, akkor célszerű előzetesen végiggondolniuk, hogy mit visznek magukkal a fesztivál területére.
Szabályok betartása: mindig hallgassanak a fesztivál biztonságáért felelős személyre. Még enyhén ittasan se akarjanak felbátorodva bemenni olyan helyekre, ahová nem szabad.
Fogyasztás: arra is figyelni kell, hogy mit fogyasztanak a fiatalok a fesztiválozás hevében. A túlzott alkoholfogyasztás bajt okozhat, de az illegális szerek használatától is óvakodjanak.

Egy részeg nő ordibált vele az utcán, gyalázta, le is köpte minden ok nélkül.

Rúzsa Magdi és Lotfi Begi szól a karácsonyfa mellett.

Mindenki a vasárnap esti döntőre készül.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.