
Súlyos égési sérüléseket szerzett egy nő Meghan Markle receptjétől
Meghan komoly jogi következményekkel nézhet szembe.
Azt hónapok óta tudni, hogy Benedek Miklós nincs jól, kétszer szorult kórházi ápolásra, de nem kívánja megosztani a nyilvánossággal, milyen betegség kínozza.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Benedek Miklós rövid idő alatt kétszer került kórházba. Egy komolyabb szív- és tüdővizsgálaton is átesett és az eredmények több eltérést is mutattak. A színész betegsége ellenére bizakodik, hogy jobban lesz és mihamarabb visszatérhet a színpadra.
Nem sokáig voltam otthon, mert a múlt héten sajnos visszakerültem a kórházba.
– Kedden voltam kontrollon, és azt mondta a főorvos, hogy bent kell maradnom. Nem mondanám, hogy jól vagyok: az egyik nap ilyen, a másik olyan. Néha fulladozom, fáj a lábam. Nemrég nagyobb szív- és tüdővizsgálaton estem át, sajnos nincs teljesen rendben a szervezetem – nyilatkozta a népszerű színész, aki hónapok óta nem játszott.
Szeptemberben szeretnék színpadra állni. Kiváló darabokban játszom, jó volna újra a rivaldafényben lenni. Három előadásban térek majd vissza.
– A Hárman a padonban Egri Mártával és Gálvölgyi Jánossal szerepelek. Ez az a darab, amit a pandémia alatt előbb online mutattunk be, és csak aztán játszottuk színpadon. Idén már tizenegy éve vagyok részese a Játék a kastélyban című Molnár Ferenc-klasszikusnak, és ha még bírom, szívesen újra magamra ölteném Turai szerepét, valamint Az imposztort is jó volna, ha felújítanák, mert az még csak keveset ment. Bár őszinte leszek: a jelenlegi állapotomban még nem tudom elképzelni, hogy színpadra álljak – idézi a Ripost a Star magazinnak adott interjúból Benedek Miklóst.
A színművész azt is elárulta, meddig szeretne még rivaldafényben lenni.
Ameddig csak bírom! Volt már olyan, hogy betegen nyomtam le előadásokat, de most abban sem vagyok biztos, hogy el tudnék menni a Vígszínház egyik oldalából a másikba anélkül, hogy ne fáradnék el
– látta be őszintén.
Meghan komoly jogi következményekkel nézhet szembe.
A népszerű hollywoodi színész egykor az utcán élt.
Az énekest új fotóján fel sem lehet ismerni.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre