
Minden jel arra mutat, hogy újra összejött Tolvai Reni és Kállay-Saunders András.
Tolvai Reni és Kállay-Saunders András két évvel ezelőtt jelentették be, hogy véget ért a kapcsolatuk. A hír megdöbbentette a rajongókat, hiszen a sztárpár 11 év után döntött a szakítás mellett, pont azután, hogy az énekesnő egy interjúban elmondta: nagyon várja már, hogy szerelme megkérje a kezét. Sokáig úgy tűnt, hogy erre nem fog sor kerülni, legalábbis nem András személyében, ám a sors erre alaposan rácáfolt…
Tavaly novemberben együtt látták őket bulizni, a Ripost pedig kiszúrt egy, a rendezvényen készült videót is, amely szintén a két sztár kapcsolatáról árulkodott. A felvétel készítője aztán el is szólta magát, gratulált a párosnak és örökké tartó boldogságot kívánt nekik.
De szépek vagytok együtt! Örökké tartó boldogságot kívánok nektek! Gyönyörűek vagytok, de szép páros…
– hangzik el a videóban, amitől Reniék láthatóan zavarba jöttek, csak mosolyogtak a szép szavak hallatán.
A tavalyi megjelenésük után nem igazán lehetett hallani a két hírességről. Egyetlen fotó sem hirdette a szerelmüket, ekkor már semmi sem utalt arra, hogy egy pár lennének. Feltehetően tudatosan kezdték óvni a magánéletüket a külvilágtól, s ez tökéletesen működött egészen Reni születésnapjáig, amikor is egy újabb felvétel látott napvilágot róluk. Az egyik megosztott Instagram-történetben az ünneplő énekesnő mögött ott van András is, ami egy újabb bizonyítéka annak, hogy itt bizony nincs szó szakításról…
Szerintem jól teszik, hogy nem teszik közszemlére a kapcsolatukat, mert ez a közeg nagyon mérgező tud lenni. Én nagyon örülök, hogy együtt vannak, és remélem, végre a gyűrűt is megkapja Reni
– üzente a Redditen valaki a sztárpárnak.
Csonka András mindig igyekszik csak a jóra és a szépre emlékezni.
Benedict Cumberbatch és családja megrémült, amikor egy férfi a saját otthonukban támadt rájuk.
Peter Srámeket koronával fotózták le. Zámbó Krisztiánnak ez volt a vége, betelt a pohár.
Egy szakértő szerint Harry és Vilmos herceg között végleg megromlott a viszony, és kevés esély van a békülésre.
Nem sikerült békét kötnie Opitz Barbinak és édesapjának...
A művész az ATV Heti Napló című műsorában mondta el, hogy érzi magát.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre