
Helyszíni fotók: Így érkeztek a sztárok a HADIK díszbemutatójára
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA HADIK nem fikció, és ettől még izgalmasabb, átélhetőbb a története.
Több mint 260 éve, 1757 őszén a Habsburg Birodalom huszár tábornoka, Hadik András végrehajtotta a történelem egyik legbátrabb hadicselét. Seregével elfoglalta, megsarcolta Berlint, és mielőtt a porosz király csapatai rajtuk üthettek volna, távoztak a meglepett fővárosból. A mozikban március 9-től látható magyar kalandfilm, a HADIK úgy idézi meg ezt a dicső tettüket, ahogy azt a legendáriumok feljegyezték. Ütközetekkel, fogolyszöktetéssel, ostrommal, kard- és pisztolypárbajokkal kísérve, egyúttal bemutatva azt, hogy miért is voltak akkoriban párját ritkító katonák a magyar huszárok.

Fotó: Vertigo Média
A kalandfilm amellett, hogy bővelkedik akcióban és izgalmakban, egyedülálló módon 64, szöveges szerepet játszó színészt is felvonultat. A főszereplők, Trill Zsolt, Molnár Áron, Horváth Lili, Szalma Tamás, Szabó Győző, László Zsolt, Julia Jukobowska mellett látható lesz Sághy Tamás, Bordán Lili, Reviczky Gábor, Lábodi Ádám, Hirtling István, Mucsi Zoltán, valamint olyan rég látott művészek is, mint Tordy Géza, Körtvélyessy Zsolt, Kovács Lajos és Derzsi János.














Top hírek


Megan Fox büszkén mutatja meg magát - Forró képeket posztolt a világsztár
A dögös színésznő az ujja köré csavarta a követőit.

Noszály Sándor megmutatta: miatta hisz a női-férfi barátság létezésében
Megmutatta, számára ki jelenti ezt.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre