RETRO RÁDIÓ

64 éves hölggyel vigasztalódott szakítása után a magyar tévés





Papp Gergő nemrég Kadarkai Endre, Nemek Igenje című podcastjének vendége volt, ahol elárulta, eddigi életében 5 nő volt kedves a szívének.



Megosztás
Szerző: SzK
Létrehozva: 2023.03.02.
Módosítva: 2023.03.03.
papp gergő kadarkai imre

Papp Gergő nem tagadja, bizony az ő szívét is összetörték. A válását követően egy majd 20 évvel fiatalabb nővel jött össze, akivel két és félévig voltak együtt. A vele való szakítás azonban nagyon megviselte, csak segítséggel tudta túltenni magát. 

Nagyon nagy trében voltam és ez nem is volt titok. Nem lehetett nagyon másról beszélgetni velem. Mint akit agyonvertek. Szédelegtem. Úgy keltem fel az otthagyásom után, hogy ziháltam, éreztem, hogy meg fog állni a ketyerém. Ilyen állapotban nem voltam még soha. Szédelegtem, bolyongtam. Úgy éreztem, hogy semmiről nem lehet velem beszélni. Már a kollégáim szóltak rám, hogy látszik, hogy valami nem oké. Üres tekintettel bámultam magam elé, hiányzott... Életemben még nem voltam ilyen szarul. Bekaptam egy kemény horgost

– vallotta be Gergő, aki állítása szerint régebben nagy „visszacsináló” volt. Elégtételt okozott számára, ha vissza tudta hódítani aktuális szíve választottját, hiszen akkor biztos lehetett abban,  hogy még nincs minden veszve. Ezért is tört össze, amikor rájött, előző kapcsolatával nincs visszaút.

Mindent megpróbált, hogy túltegye magát a dolgon, de végül egy idegen hölgynek köszönhette, hogy jobb lett a lelke. 

Épp Pumped Gabóról akart könyvet írni, és hogy jobban megismerje, elment vele Ibizára. Ott találkozott Ágnes asszonnyal, aki a helyi magyar közösség egyik tagjának édesanyja volt. 

– Egy 64 éves hölgyről van szó, aki olyan temperamentummal, energiával, életigenléssel rendelkezett, hogy a legjobb társam lett Ibizán. Ahelyett hogy huszonéves srácokkal mászkáltam volna a Pachaba, és Dj Solomonnak a bulijában bámultam volna a helyi csajokat, én Ágnes asszonnyal üldögéltem az apartmanban az erkélyen és beszélgettünk. Imádtam az egészet. Isteni társaság volt. Azonnal egy hullámhosszra kerültünk,  jókat mondott, jókat hallgatott. Nagyon-nagyon megkedveltük egymást – emlékezett vissza a tévés, aki mai napig jóban van a hölggyel és még most is szívesen osztja meg vele a magánéleti titkait. 

Úgy tűnik azonban, hogy  Papp Gergő mostanság nem boldogtalan, pár hete egy fiatalabb lánnyal randizgat. 

 





 





Ezeket olvastad már?
Izzasztó pillanat: a lehető legkisebb melltartót vette fel a szexi modell

Izzasztó pillanat: a lehető legkisebb melltartót vette fel a szexi modell

„A testem templom” – Varga Viktor anyaszült meztelen - Fotó

„A testem templom” – Varga Viktor anyaszült meztelen - Fotó

Kőkemény retró kvíz: felismered az összes hírességet, akik Magyarországon jártak?

Kőkemény retró kvíz: felismered az összes hírességet, akik Magyarországon jártak?

Meglepő fordulat: Köllő Babettet az egykori felfedezettje öleli

Meglepő fordulat: Köllő Babettet az egykori felfedezettje öleli

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás