Nagy bejelentést tett a válófélben lévő Kucsera Gábor

Ebből is látszik, hogy csak előre tekint.



Megosztás
Szerző: Doris
Létrehozva: 2023.02.16.
Kucsera Gábor tábor

Kucsera Gábor a minap a Retro Rádión hallható Sztársávban reagált először a bombaként robbanó hírre, miszerint 10 év után zátonyra futott a házassága Tápai Szabinával. A kétszeres világbajnok kajakos úgy fogalmazott, hogy lehet őt köpdösni és pocskondiázni, sok mindent kibír, rengeteg terve van, és csak a jövőbe tekint.

20201216 Budapest Kucsera Gáborfotó: Teknős Miklós (TEK) Magyar Nemzet
Sok terve van a sportolónak  Fotó: Teknős Miklós / Magyar Nemzet

„Nyilván megvisel ez a helyzet, ami most itt köztünk, illetve a médiában kialakult. Ezt én szerettem volna elkerülni. A gyerekek tudatosan nem voltak a médiában, úgy voltam vele, hogy amikor Bence elsős lett, akkor ezt tudatosan meghúztuk, hogy nem szeretnénk, hogy ő szerepeljen” – kezdte Kucsera DJ Dominique-nek, majd reagált a hűtlenségéről szóló pletykákra is.

„Olyan sztereotípiák jönnek le emberekről, és olyan pletykásak vagyunk. Ez régen is így volt, de most már, a mai világban mindenféle platformon kering a pletyka. Én hatalmas nagy küzdő vagyok, az én hátam mindent elbír. Lehet engem köpdösni meg pocskondiázni, én ezt elbírom, ezt a sportból hoztam. Össze tudom rakni az agyam egy pillanat alatt. Egy sportolónak 24 órája van feldolgozni a kudarcot, utána menni kell tovább. Én is így próbálom most élni az életem” – fogalmazott a Sztársávban.

A jövőbe tekint Kucsera Gábor

Az új tervek közé tartozik az a természetközeli program is, amit KucsiTanya néven hirdetett meg, és egy cuki bocival reklámoz. A szabadtéri eseményre bárki jelentkezhet, de a nehéz időszakot átélő sportoló minden bizonnyal leginkább gyerekekre számít. Az esemény honlapját böngészve kiderül, hogy Kucsera egy közösségépítő kalandtábornak álmodta meg a KucsiTanyát, ahol a gyerekek állatok közelében töltődhetnek fel. Fontos az is, hogy a tábor kütyümentes, szóval mindenki a szekrény mélyén hagyhatja a telefont kikapcsolódás közben.

Nyilván Kucserának is jót fog tenni, hogy eltereli egy kicsit a gondolatait.

Vajon Kucsera is részt vesz majd a táborban? Fotó: Instagram

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás