
Rettenetes dráma: megjelent egy fegyveres alak, majdnem elrabolta Anna hercegnőt
Megszólalt a férfi, aki el akarta rabolni Anna hercegnőt.
Az énekesnő a Sztárban Sztár műsorában most újra a figyelem középpontjában van, de a rajongóknak hiányzik a régi megasztáros Oláh Ibolya.
Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Oláh Ibolya közel 20 éve berobbant a köztudatba, és nemcsak a hangjával, de a sokszor nyers, őszinte stílusával is belopta magát a tévénézők szívébe. Bár az élet úgy hozta, hogy a Megasztár képzeletbeli dobogójának legfelső fokáról lecsúszott, második helyezettként is elhalmozták lehetőségekkel, amivel olykor vagy tudott élni, vagy már túl sok volt neki... Egy korábbi interjúban is elmondta, vegyes érzelmekkel emlékszik erre az időszakra, mely meghatározta az akkori jelenét, a jövőjét pedig halványan előrajzolta. Úgy fogalmazott, kicsúszott a talaj a lába alól, és hiába vették jó emberek körül, mégsem tudta kihasználni a lehetőségeit – idézi fel az énekesnő szavait a Bors.
A kezdetekkor nehezen kezeltem az érzelmeimet. Talán nehéz elhinni, de visszagondolva: az ismertség először sokkal megrázóbb dolognak tűnt, mint Tiszadobon takarítani.
Talán az egyszerűségben van a titok. A dolgok túl komplexek lettek a műsor alatt, s habár éreztem, hogy jó emberek vesznek körül, mégsem tudtam igazán élni a lehetőségeimmel, kicsúszott a talaj a lábam alól – mesélte alig egy éve az énekesnő, aki a tehetségkutató után sem vonult vissza a színpadtól, de a nyilvánosság elől igen. A rajongói viszont nem felejtették el, várták, hogy újra láthassák azt az Ibolyát, akit a Megasztár első szériájában megismertek. A mosolygós, önfeledt énekesnőt, aki ha kellett, neccharisnyában, magas sarkúban és sortban állt színpadra, de vagányságával is rendre elvarázsolta a nézőket.
Talán pont jókor jött most az életébe a Sztárban Sztár, ahol ismét meg tudja mutatni színes egyéniségét. Talán még az alábbi fotón szereplő dögös, vagány lányt is feleleveníti a műsor:
Megszólalt a férfi, aki el akarta rabolni Anna hercegnőt.
Nem volt II. Erzsébet királynő ellenére a tréfa.
Változás történt Horváth Éva életében.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.