
Janicsák Veca vallomása: így egyensúlyoz anyaság, tanulás és színpad között
Az énekesnő szakmai terveiről és magánéletéről is mesélt.
Zámbó Jimmy középső fia kikérte magának a vádat, miszerint a legendás énekes vagyonát költené. Sosem nyerészkedett Jimmy hírnevével visszaélve.
A Király című sorozat nagy felháborodást keltett a Zámbó család köreiben, még középső fia is megtörte a csendet, s a Borsnak elmondta elmarasztaló véleményét a filmről. Bár Jimmynek nagy rajongótábora van, a kommentelők közt mindig akadnak rosszakarók. A hozzászólók között volt, aki azzal vádolta Sebastiant, hogy édesapja hírnevéből él meg. A fiatal férfi szintén a Borsnak nyilatkozva tisztázta a kérdést:
Tök hétköznapi ember vagyok, aki ugyanúgy dolgozik, mint bárki más. Vendéglátói főiskolára jártam, ezután a vendéglátásban helyezkedtem el, mint annak idején édesapám. Ezt csináltam tíz-tizenkét évig, de talán van az tizenöt év is.
Sebastian a lapnak kifejtette, ezután Ausztriába költözött szerelmével, aki immár a menyasszonya. Áldásként éli meg, hogy az új környezetében nem Zámbó Jimmy fiaként azonosítják.
„Már itt is ismerik a Zámbó nevet, de nem úgy mint Jimmy, hanem Zámbó Sebastian. Apu tanításából ez maradt meg, hogy önmagam által érjek el dolgokat, ne más által. Természetesen mérhetetlenül büszke vagyok arra, amit elért. De fontosnak tartom leszögezni, hogy nem édesapámból élek!”
Sebastian ezt a tanítást a fiának is szeretné átadni.
Az énekesnő szakmai terveiről és magánéletéről is mesélt.
Időzített bombaként keringenek a videók.
A gyönyörű műsorvezető ezúttal is ragyogott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.