Nyertes Zsuzsa nagy bejelentést tett: párja 60. születésnapján kérte meg a kezét





Meglepő dolgokat mesélt Nyertes Zsuzsa az életéről, aki a Reggeli vendége volt. A műsorban a házasság fontosságáról társalogtak, amikor is a 64 éves színésznő váratlanul elárulta, hogy párja már évekkel ezelőtt megkérte a kezét.



Megosztás
Szerző: N.T,
Létrehozva: 2023.01.31.
Módosítva: 2023.01.31.
eljegyzés Nyertes Zuszsa szerelem

A dolog érdekessége, hogy a művésznő és párja egyébként már 48 éve él boldog párkapcsolatban, ám ez idő alatt mégsem házasodtak össze.

Nyertes Zsuzsa Fotó: Móricz István

Imádok esküvőkre járni, a sajátomra is elmennék szívesen. Lényeg az, hogy mostanság nem esküvőkre járunk, hanem temetésekre

mondta el Nyertes a Reggilben, ahol azt is elmesélte, hogy 16 évesen ismerkedett meg párjával, akivel azóta is együtt vannak. Mint mondta, dúlt köztük a szerelem, de emellett mindenki építette a saját karrierjét is, így csak 19 év múlva merült fel egyáltalán, hogy összeházasodjanak. A színésznő ekkor azonban már terhes volt, így pedig nem akart oltár elé állni. Ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy

nekem a papír nem fontos, inkább a házasság szentsége: templomban, Isten előtt. Engem az zavar, hogy tulajdonképpen bűnös kapcsolatban élek 48 éve.

Majd a jött a nagy bejelentés is: elárulta, hogy eddig nem beszélt róla, de sor került már a lánykérésre, méghozzá a színésznő 60. születésnapján, amit családi körben ünnepelt.

Elvittek a kedvenc éttermembe, ahol egy kis különteremben voltunk. Megrendeltük az ételt, egyszer csak bejött a pincér, és behozott hatvan szál piros rózsát. Ott volt egy kis boríték, mondta, hogy az egyik vendég küldte. Kivettem a borítékot, kinyitottam, és az volt benne, hogy »Anyuci, leszel a feleségem?

mesélte meghatódva Nyertes Zsuzsa. A színésznő váratlan, ugyanakkor nagyon szép pillanatnak írta le az élményt, aminek a lánya és a húga is szemtanúja volt. Hozzátette, még nem házas, de ha férjhez menne, akkor azt biztosan titokban tenné.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás