Kiderült, ezért nem ment haza hajnalig Demjén Ferenc





Demjén Ferenc koncertje nem csak a közönséget hozta lázba.



Megosztás
Szerző: Angie
Létrehozva: 2023.01.08.
Módosítva: 2023.01.08.
Demjén Ferenc

Demjén Ferenc 25. alkalommal adott telt házas koncertet december 30-án az Arénában. A 76 éves Kossuth-díjas énekes előtte még a születésnapját is megünnepelte, de a legnagyobb bulit mégis a koncert után élte át. A Ripost megtudta, Rózsi sokáig kimaradt, csak hajnalban tért haza a haverok és pályatársak öleléséből.

Fotó: Móricz István / Bors

„Szerintem hajnal négykor értem haza, mert a koncert utáni after buli nagyon jól sikerült. Én már évek óta egyáltalán nem iszom alkoholt, de az adrenalin és a boldogság feltöltött, jó volt a régi ismerősökkel, haverokkal beszélgetni és szórakozni kicsit”  – mondta Demjén Ferenc, aki meghatódott a koncertjén éneklő hatalmas tömeg láttán, pedig nem először volt ekkora sikerben része.

„Feldobott ez a koncert! Eszméletlen volt ismét ennyi ember előtt játszani. Különösen nagy öröm volt, hogy huszonötödik alkalommal is telt ház volt és mindenki kívülről fújta a dalokat. A közönségben voltak velünk egykorúak, de már cserélődik is a korosztály és az ő unokáik is élvezettel énekeltek az első sorokból. Nagyon feltöltődtem, jól érzem magam és máris tervezem a 26-dikat és így tovább... Azért nem ugranék egyből az év végére, mert év közben is lesznek koncertek” – mondta vidáman Demjén Ferenc, aki december 21-én lett 76 éves. Születésnapját Debrecenben, egy koncerttel és nagyobb baráti körrel ünnepelte, és hogy mit kívánt, amikor elfújta a tortáján lévő gyertyákat, azt az év folyamán többször is láthatja majd a közönség.





 





Ezeket olvastad már?
Eláll a lélegzet: Bikiniben végzi a fekve nyomást a Fehér Lótusz szexi sztárja

Eláll a lélegzet: Bikiniben végzi a fekve nyomást a Fehér Lótusz szexi sztárja

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

„Billents engem fenékbe!” – meglepő dolgot kért Oszvald Marika T. Danny-től

„Billents engem fenékbe!” – meglepő dolgot kért Oszvald Marika T. Danny-től

Tiszta vizet öntött a pohárba Schobert Lara: ez a helyzet a lagzival

Tiszta vizet öntött a pohárba Schobert Lara: ez a helyzet a lagzival

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás