
Gyilkos január, ezeket a magyar hírességeket vesztettük el – Fenyő Miklós halála az egész országot megrázta
Ilyen szívszorító évkezdet még talán nem is volt.
„Annyira fájt, amikor szakítottunk” – nyilatkozta az énekesnő, aki jó darabig nem tudta rendbe szedni az életét a történtek után.
Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata nem volt mindig olyan mesébe illő, mint amilyennek most tűnik. A házassághoz vezető út kifejezetten rögös volt…
Az 53 éves Jennifer Lopez egy interjúban elevenítette fel azt a fájdalmas időszakot, amikor 2004-ben felbontották 2002-ben történt eljegyzésüket, és külön utakon folytatták Ben Affleck színésszel. A művésznő most vallotta be először nyilvánosan, mennyire padlóra került a szakítás hatására – írja a pagesix.com.
„Amikor 20 évvel ezelőtt lemondtuk az esküvőt, az volt életem legnagyobb szívfájdalma. Őszintén úgy éreztem, hogy meg fogok halni” – fejtette ki J.Lo, aki aztán saját bevallása szerint egy spirálba került, amiből alig bírt kikeveredni. Most azonban történetük boldogan zárul, hisz sok-sok év után sikeresen újraélesztették a kapcsolatukat. Mint mondta, „erre nem sok esély van Hollywoodban”, de úgy látszik, nekik sikerült megvalósítani az elképzelhetetlent.
A külön töltött időben a pár mindkét tagja mással alapított családot, idén azonban nem csak az eljegyzésre került sor, a nyár folyamán egybe is keltek. Az újraéledt románc híre 2021-ben röppent fel, így a páros ezúttal nem sokáig tétlenkedett. „Az igaz szerelem létezik, és néhány dolog örökké tart” – üzente rajongóinak az énekesnő, akit legújabb albuma készítésekor is ez az érzés vezérelt.

Ilyen szívszorító évkezdet még talán nem is volt.

Fontos dolgot száműzött életéből.

Új műsorvezetővel forog tovább az Újratervezés.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.