Kökény Dani: Volt mit enni idén karácsonykor





Fellépéseiből segíti családját a Sztárban sztár leszek! győztese



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.12.26.
Módosítva: 2022.12.26.
Sztárban sztár leszek Kökény Dani

Kökény Dani az egyik legszebb karácsonyát ünnepelte idén a családjával. Volt meleg étel az asztalon és ajándékokkal is kedveskedtek egymásnak. A Sztárban sztár leszek! győztese még nem milliomos, de máris saját keresetével támogatjaa szeretteit – írta meg a Bors

Dani a verseny alatt átmeneti szálláson élt nagyszüleivel

Megnyerte a Sztárban sztár leszek! harmadik évadát, így 10 millió forinttal és egy lemezszerződéssel gazdagodott. Az összeget ugyan még nem rakhatta zsebre, így is gazdagabb karácsonya volt a szegény körülmények között élő családnak. 

Kökény Dani a verseny alatt átmeneti szálláson élt nagyszüleivel, akik azóta nevelik, hogy 1 éves korában anyukája lemondott róla. A nyár végi kilakoltatásuk után csak így tudták megoldani a lakhatásukat, ezért is jelentett mindennél többet, hogy a tinédzser megnyerte a Sztárban sztár leszek! tehetséggondozó műsort.

Az ő kezét emelte a magasba Tilla Fotó: Bors

 

Volt ajándék a karácsonyfa alatt

Szerencsére a szeretet minden nehézség ellenére összetartotta a családot, és Dani sikerének köszönhetően idén már nem egy üres asztalt kellett körbeülniük karácsonykor.

A nagybátyámnál gyűltünk össze mindannyian. Ugyan még nem kaptam meg a nyereményemet, annak még kell egy kis idő, de már több fellépésen is túl vagyok, abból finanszíroztam a karácsonyt. Jutott az asztalra finom étel, idén volt mit enni az ünnep alatt. Nagymamám csinált töltött káposztát és halászlevet és ajándék is volt a fa alatt 

 – árulta el az énekes, aki szerint a győzelme is épp elég ajándék a családnak, mindenki nagyon büszke rá.

 

Napokig ünnepelték Dani győzelmét

" Három napig ünnepeltünk a finálé után. Az egész család összegyűlt és zenéltünk, boldogok voltunk. Nagy öröm számomra az is, hogy a nagymamám ennyire büszke rám. Jövőre pedig már élhetek a nyeremény-lemezszerződésemmel is. Mindent megteszek, hogy jó irányba haladjon és beinduljon a karrierem" – mondta lelkesen és optimistán Kökény Dani, aki a fődíjat is szeretteire akarja költeni. Elsősorban a lakhatásukat szeretné megoldani.

A legnagyobb boldogság Dani számára, hogy büszke rá a nagymamája Fotó: Bors

Mindent a családért

"Az élet már megtanított arra, hogy a pénzt nagyon meg kell becsülni és úgy kell használni, hogy a környezetemre is pozitív hatással legyen. A nyereményt a családomra fogom költeni, mert úgy érzem, hogy a győzelem nemcsak az én érdemem, hanem az övék is. A családom volt mellettem, ők tettek azzá, aki most vagyok. Nekik akarok megfelelő életet biztosítani. Mivel most egy ideiglenes szálláson lakunk, az első dolgom az lesz, hogy hosszú távra megoldjuk a lakhatásunkat. Ezért dolgoztam eddig és ezután is mindent megteszek azért, hogy a családomnak jó élete legyen" – mondta az énekes.

 

A sors keze segítette Kökény Danit

Egy váratlan fordulatnak köszönhető Kökény Dani győzelme és sikere. A Sztárban sztár leszek! harmadik szériájának első élő műsora előtt az egyik versenyző, Kálóczi Réka balesetet szenvedett a próba során. A lány annyira megsérült, hogy nem folytathatta a versenyt, helyére sokak örömére Kökény Dani került. A fiatal tehetségről már a válogatók során is nehezen tudott dönteni a zsűri, így aztán nem is jutott be az élő show-ba, mégis a baleset után neki szavaztak bizalmat. Kökény Dani lépett Réka helyére és szó szerint, az utolsóból lett első. Fejlődését heteken át követhették a nézők, és bár a szegény sorsú fiú története sokak lelkére volt hatással, végül kiderült, hogy a tehetsége is lenyűgöző.

 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás