
Akár egy sellő: bikinire vetkőzve mutatta meg csodás alakját az egykori playmate
Egyszerűen nem fog rajta az idő vasfoga!
Westnek egyharmadára csökkent a piaci „értéke”, amit saját magának köszönhet. Az Adidas megszakította az üzleti kapcsolatot az előadóval.
Kanye West neve összefonódott az Adidas márkával, és azon belül is a világ egyik legkeresettebb cipőfajtájával, a Yeezyvel. Nemrég azonban rossz fát tett a tűzre a rapper, és ezzel magára haragította a világmárkát és több olyan céget is, amelyek szerződésben álltak vele.
A rasszista áthallású posztjai, és antiszemita kijelentései miatt több cég is megszakította a munkakapcsolatot a sztárral, akinek a vagyona és az „értéke” így a harmadára csökkent – számolt be róla a Pagesix.
A rajongói közül sokan vannak, akik az eltörléskultúra ellen, illetve a szólásszabadság védelmében is segíteni akarnak az előadónak. Voltak, akik csak simán újra milliárdossá akarják tenni kedvencüket, és ezért GoFoundMe weboldalakat indítottak, ahol bárki 5 dollárt (kb. 4 ezer forint) küldhet és támogathatja a rappert.
Egyszerűen nem fog rajta az idő vasfoga!
Meg akarja óvni gyermekeit a nyilvánosság figyelmétől.
Egy gigászi, több, mint háromórás show-val készülnek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.