RETRO RÁDIÓ

Julia Robert is a szalonnát választotta reggelire





„A hagymához is hagymát eszek!” – mondta Kabos Gyula az 1931-ben készült, Hyppolit, a lakáj című filmben. A hagymás bab fogást Bud Spencer tette számunkra legendássá, de a Jóbarátok című sorozatban is előtérbe került a pizza a és a sült krumpli. Az ételek sokszor csak megbújnak a filmek hátterében, néha pedig utat törnek maguknak a képernyő középpontjára, mint például a szalonna, ami még Julia Roberts reggeliző tányérján is helyet kapott a Pretty Womanben.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.11.23.
bacon

Az Agymenők Sheldon Cooper-e virslis spagettire esküszik. A Két pasi meg egy kicsi Charlie Harper-e viszont - főleg egy átmulatott éjszaka után, ami Charlie-nál sokszor előfordult- inkább a szalonnás tojást részesíti előnybe. A Gierlinger gyűjtése szerint a szalonna sokszor csak „mellékszereplő” egy-egy filmben, de a húsos finomságok legnagyobb erénye, hogy akkor is észreveszi az ember, ha nem tolakodik a középpontba.

Pretty Woman és a hotel reggelije

„Vettem a bátorságot, hogy mindent megrendeljek az étlapról, mert nem tudtam, mit szeretnél” – mondja Richard Gere Julia Robertsnek a Pretty Woman egyik ikonikus jelenetében. Azon a bizonyos reggelin, a filmben, bizony ott volt előtte a sült bacon.

FOTÓ: YOUTUBE

A szalonnakirály

A 2020-ban bemutatott A szalonnakirály (You're Bacon Me Crazy) című film viszont még ennél is tovább ment: nemcsak sütögetik a szalonnát, hanem már a címszereplővé vált. Cleo Morelli (Natalie Hall), a feltörekvő fiatal portlandi séf olasz szendvicsei népszerűek a környéken, de megjelenik az utcában egy rivális, egy jóképű séf személyében (Michael Rady), és sok vevőt elcsábít. A versenyhelyzetben össze kell szednie magát, rá kell találnia, hogy mit is akar igazán elérni a szakmában és az életben.

FOTÓ: YOUTUBE

A séf

A séf című 2014-es alkotásban is annyi szalonnát sütnek, amennyit filmekben ritkán látunk. Carl Casper (Jon Favreau) mindent tud az ételről, de egyre kevesebbet a fiáról és az életről. Mikor munkanélküli lesz, volt felesége (Sofía Vergara) unszolására elhatározza, hogy elfogadja a nagyképű exének (Robert Downey Jr.) segítségét és megvalósítja egy régi álmát: nekivág Amerikának egy büfékocsival. Az útra elkíséri a kisfia és hűséges séf barátja (John Leguizamo), hogy együtt segítsenek Caspernek rájönni mit és érdemes keresni az életben a baconon és szendvics költeményeken kívül.

FOTÓ: YOUTUBE

Kutyából nem lesz szalonna

Csuja Imre, Börcsök Enikő, Györgyi Anna és Telekes Péter főszereplésével készült el 2009-ben az Állomás – Kutyából nem lesz szalonna című film. A történet kihasználja az ismert közmondást, ráadásul szó szerint: Józsi kihallgatja Ervin egy telefonbeszélgetését, de azt tökéletesen félreérti. Ezáltal meg van győződve arról, hogy az elmúlt időszak kellemetlenségei mögött Ervin sunyi módszerei állnak. Egyszer még az is kicsúszik a száján, hogy milyen jó kolbász lenne Zojából, Ervin kutyájából. A kutya másnap eltűnik, Józsi ezzel egy időben vad kolbászkészítésbe kezd... Józsi egyszer csak észreveszi, hogy kerülik. A vád rövidesen megfogalmazódik: a kolbász Zojából készült. Hiába bizonygatja, hogy a kutya eltűnéséhez nincs köze, sőt még bizonyítani is tudja, hogy a kolbász 100% disznóhúsból készült. Csak akkor mentik fel a vád alól, amikor Zoja megjelenik, élve.





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás