
Először vallott függőségéről Szolnoki Péter
Harminc éve van a zenei pályán a Bon-Bon zenekar.
Curtis a dzsungelből hazatérve még az eddiginél is jobban tudta értékelni édesanyja vasárnapi ebédjét.
„Anyukám vasárnapi húslevese. Végre nála” – írta a bejegyzéshez.
Curtis mindig is hangot adott annak, mennyire fontos neki a családja és az édesanyja. Bár eddig sem hanyagolta őt, most az eddigieknél is jobban tudta értékelni a finom falatokat, miután egy valóságshow miatt a dzsungelben töltött hosszabb időt igencsak nomád körülmények között.
Míg Curtis Kolumbiában volt, azt is el kellett viselnie, hogy távol volt a szerelmétől, Judie-tól, ráadásul a kapcsolattartást ellehetetlenítette, hogy nem használhatnak telefont a szereplők, amíg tart a verseny.
„Ez is megterhelő, mert mi mindig beszélünk egymással a nap folyamán, de még nehezebb, hogy nem láthatom, nem ölelhetem meg. Lelkileg nehezebb lesz neki is, mint fizikailag, mert az éhség, a megpróbáltatások elviselhetőbbek, ott fejben dől el a hozzáállás, viszont Ati nagyon családcentrikus, ezért a kisfia vagy a társa hiánya jobban fájhat neki” – árulta el akkor a rapper.
Harminc éve van a zenei pályán a Bon-Bon zenekar.
Még a kutyák sem tudnak ellenállni Zendayának!
András herceg korábban lemondott királyi jogköréről.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.