
Hugh Grant imádja a csimpánzölelést
A Bridget Jones nőfaló Daniel Cleverje ma boldog ötgyermekes édesapa.
Rába Tímea beszélt arról, hogy mit kedvel igazán az énekesben. L. L. Junior lett a főnöke, fontos pozícióba került.
Rába Tímea több év után költözött haza Magyarországra Teneriféről családjával, mivel nagyobbik lányuk magyar egyetemen szeretett volna jogot tanulni. A népszerű modell 25 év kihagyás után döntött úgy, hogy újra dolgozni kezd, és saját bevallása szerint először döcögősen indult a munkakeresés. Egy barátja azonban a figyelmébe ajánlotta L.L. Juniort, és hamar munkakapcsolatba is kerültek.

„Egy barátnőmnek köszönhetően jutottam el végül L.L. Juniorig, és gyorsan kiderült, hogy fogunk tudni együtt dolgozni. Nagy cégek reklámkampányait álmodjuk meg, majd kísérjük el az elejétől a végéig, én pedig projektvezetőként dolgozom itt. Szerencsére otthonosan dolgozom ebben a világban, mert ugyanazokkal az emberekkel találkozom, akikkel napi kapcsolatban voltam” – mesélte a modell a Blikknek. Junior a lapnak elárulta, neki nem az fontos, hogy ki milyen papírral rendelkezik, hanem, hogy mennyire kreatív és mennyire akar dolgozni.
„Szerintem ő nagyon jó főnök, mindent meg lehet vele beszélni, inspiráló, tetszik, ahogy az emberekkel kommunikál, sokat lehet tőle tanulni” – áradozott Rába Tímea a főnökéről.

A Bridget Jones nőfaló Daniel Cleverje ma boldog ötgyermekes édesapa.

Kiss Endi lánya karrierje felfelé ível, a társ is rátalált.

Bár a hegyi betegség is embert próbáló, arra létezik gyógyszer.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.