
Életműkoncerttel ünnepel Deák Bill Gyula
Deák Bill Gyula ünnepi koncertet jelentett be 75. születésnapja alkalmából. Itt felcsendülnek majd a legemblematikusabb szerzemények, így természetesen nem hiányozhat a Rossz vér, Kőbánya blues, Felszarvazottak balladája stb... és életre kel Torda alakja is az István a Királyból.
„Mint tudjuk, a blues egy életforma, egy életérzés – magával ragad, és nem ereszt. Nagy izgalommal várom a koncertet és nagyon hálás vagyok a közönségnek, hogy ennyi évtizeden keresztül mellettem van. Hatalmas boldogság, gazdagság és elégedettség számomra, hogy egész életemben azzal tudok foglalkozni, amit a világon a legjobban szeretek, ez pedig nem más, mint a zene, a színpad és a közönség. Igyekszem minél jobban viszonozni ezt a szeretetet és tiszteletet, amit kapok” – mondta Deák Bill.
A „fekete hangú magyar blueskirály” 1960-as években kezdte zenei pályafutását, amint bejött a beatzene Magyarországra, és egyből beleszeretett, azóta többszörös arany-, platina- és gyémántlemezes énekesként ismerik és elismerik itthon és világszerte egyaránt. Idén márciusban megkapta a Magyar Érdemrend zisztikeresztje kitüntetés, amit nemcsak megbecsült zenei munkásságáért, hanem az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló példamutatásáért kapott. Számos kitüntetései és díjai mellett mégis a legnagyobb elismerés számára az, hogy elmennek az emberek a koncertjeire.

Top hírek


A tengerparton mutatta meg bomba testét Vasvári Vivien
Elképesztő formában van a négygyermekes édesanya.

„Neki nem a herceg kell, hanem egy szolgáló” – Óriási balhé! Szétmegy a Házasság első látásra álompárja?
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre