
„Csendben nem maradhatok” – Rúzsa Magdi nagy bejelentést tett
Az énekesnő meglepte a rajongóit.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolLil G. videója a fiatalok által kedvelt közösségi oldalra, a Tiktokra is felkerült. A botrányban egy ismert énekesnő az érintett.
Korábban a Blikk számolt be arról, hogy csütörtök reggel mentővel és rendőri kísérettel szállítottak kórházba egy közismert magyar énekesnőt. Az érintett híresség állítólag erősen kábult állapotban került a klinikára, a toxikológiai vizsgálat pedig kokaint mutatott ki a szervezetében - írja a Ripost.

A találgatások szinte azonnal elkezdődtek, hogy vajon kiről is lehet szó. A promotions.hu Baukó Évára hivatkozva azt állította, hogy Tóth Andiról van szó, ám ezt később maga az énekesnő menedzsere cáfolta. Tóth István hangsúlyozta, hogy fiatal sztárnak semmi köze sincs az esethez, ugyanis Andi aznap végig stúdiózott.
A botrányba valamilyen oknál fogva belekeveredett egy másik énekesnő is, legalábbis egy Tiktok-videóból ez derül ki. Laskai Lili, azaz Lil G. így reagált a hírekre:
„Következő a botrány, amibe ismét bele vagyok keverve: több oldal lehozott egy olyan cikket, hogy bedrogozva vitték be az énekesnőt a kórházba. A cikkbe természetesen nem írták le, hogy kiről van szó, mert hát természetesen kell a kattintás. Nyilván, sz*pjátok ki a f*szt!” - hallható a videóban.
Lil G. reakciója itt nézhető meg:
https://www.tiktok.com/@lil_g_oldal/video/7159917614062505222?is_from_webapp=v1&item_id=7159917614062505222

Az énekesnő meglepte a rajongóit.

A trükk egyszerű: sosem ül le.

Végre megtörhet a jég!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.