Mindenre felkészültek a rendőrök: terrortámadástól tartanak II. Erzsébet temetésén





Minden képzeletet felülmúló biztonsági intézkedéseket tesz a brit rendőrség, többek között azért is, mert II. Erzsébet temetésére több európai vezetőt is várnak.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.09.18.
óvatosság

A londoni rendőrség a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva tette közzé, hogy II. Erzsébet királynő állami temetése a valaha volt legnagyobb biztonsági akciót vonja maga után a szigetország történelmében.

A szertartáson részt vesznek majd miniszterelnökök, elnökök és számos királyi család tagjai, nem beszélve arról az óriási tömegről, amelyet a szertartásra várnak.

Stuart Cundy, a londoni rendőrség helyettes parancsnoka elmondta, hogy terrorfenyegetésre ugyanúgy számítanak, mint tüntetésre vagy tömegverekedésre. Hozzátette, annyi rendőr lesz az utcákon és a helyszínen, mint még soha a történelem során, és a rendőrség csaknem 200 éves történetének legnagyobb védelmi hadműveletét hajtja végre a világ vezetőinek és a királyi családok tagjainak védelme érdekében.

Az ügyeletes szaktisztek között lesznek búvárok, kutyavezetők, lovas rendőrök, motorkerékpárosok, mesterlövészek és olyan tisztek is, akik személyes testőrként szolgálnak majd a különösen védett személyek mellett. Joe Biden amerikai és Emmanuel Macron francia elnök a legkiemelkedőbb tengerentúli vendégek közé tartoznak majd.

 

 

 

 





Ezeket olvastad már?
Felgyújtották Tilli Mariannt

Felgyújtották Tilli Mariannt

Megszakad a szív: így ünnepelte Nótár Mary az anyák napját

Megszakad a szív: így ünnepelte Nótár Mary az anyák napját

Elképesztő, mire képes Csuti a kislányáért!

Elképesztő, mire képes Csuti a kislányáért!

Nyilvánosan meztelenkedett, az utcán tárulkozott ki a modell – Fotó

Nyilvánosan meztelenkedett, az utcán tárulkozott ki a modell – Fotó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás