Az utolsó egyeztetések folynak II. Erzsébet temetésével kapcsolatban, megtartották a főpróbát is

II. Erzsébet temetésének lázában ég London, egymás után érkeznek az európai vezetők a brit fővárosba, miközben Irakból rendeltek vissza brit katonákat, hogy kísérjék a királynő koporsóját.

Megosztás
Szerző: Metropol
2022.09.18. 09:30
előkészület

II. Erzsébet temetésének megtervezésén nem sokat kell gondolkodnia az illetékeseknek, hiszen a London Bridge akcióként kódolt forgatókönyv évekig készült, és maga a királynő is végiggondolt és jóváhagyott minden részletet még jóval a halála előtt.

A tegnap korán reggel tartott főpróbán több száz katona és őr vett részt Windsorban és a Westminster Abbey-ban, az Irakban állomásozó katonákból sokat hazavezényeltek, hogy ők kísérjék a koporsót. A királynő temetésének előkészületei már javában folynak: masírozó katonák és zenészek vonultak fel és alá – írja a Sky News.

Mindeközben a világ vezetői egymás után érkeznek a brit fővárosba.

A Westminster Abbey-ban tartandó hétfői temetés és szertartás után II. Erzsébet koporsóját Londonból Berkshire-be szállítják, mielőtt Windsorba, a Szent György-kápolnába kerül.

Eközben Károly király az operatív vezetőkkel találkozik a Buckingham-palotában, mielőtt a rendőrség főparancsnokaival egyeztetnek. Itt köszönetet mond majd a mentőszolgálatnak is, akik derekasan helytálltak.

Ezeket olvastad már?
Megdöbbentő vallomás! Ezért éhezett Brendan Fraser – Videó!

Megdöbbentő vallomás! Ezért éhezett Brendan Fraser – Videó!

Kíváncsi vagy milyen lehet a Mikulás kertje? Van, aki nem csak álmodozott róla, de meg is csinálta! - Fotó!

Kíváncsi vagy milyen lehet a Mikulás kertje? Van, aki nem csak álmodozott róla, de meg is csinálta! - Fotó!

Catherine Zeta-Jones őszintén vallott családjáról

Catherine Zeta-Jones őszintén vallott családjáról

Megdöbbentő vallomás: Matthew Perry elmondta, miért nem nézte újra a Jóbarátokat

Megdöbbentő vallomás: Matthew Perry elmondta, miért nem nézte újra a Jóbarátokat

Hírlevél feliratkozás

Top hírek

Ezek is érdekelhetik