Hihetetlen: apasági teszt várhat a börtönben ülő Aurelióra





Különös pletyka kapott szárnyra Baján, egy tavaly év végén született gyermekkel kapcsolatban. A városban azt beszélik, hogy az éppen börtönben ülő Aurelio az apa. A Való Világ egykori győztesének édesanyja a Bors kérdésére azt mondta, valóban van egy baba, akit a fiára akarnak fogni.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.09.07.
baleset

Amint eljutott szerkesztőségünkbe a hír, hogy Aureliónak lehet egy nagyjából nyolc hónapos gyermeke Baján, a Bors utánajárt, hogy testközelből értesüljön a pletykáról. Úgy hírlett, hogy az egykori valóságshow-hős egy féktelen házibuliban kavarodott össze a helyi lánnyal, akivel egyéjszakás kalandja volt, aminek gyümölcseként valamikor év végén született egy gyermek. A lány azt hitte, hogy az egy éve fennálló kapcsolatából fogant a pici, de egy DNS-teszt megállapította, hogy nem így van. A fiatal anyukának akkor kezdett derengeni, hogy azon a bizonyos bulin mi is történt, ezért meg is kereste Aurelio Baján élő édesanyját. A pletyka itt ért véget, a Bors pedig itt vette fel a fonalat…

Azt beszélik, egy átmulatott éjszaka gyümölcse lehet a bajai kisbaba Fotó: Bors

„Valóban van egy gyermek...”

Az éppen 3 év 5 hónapos börtönbüntetését töltő híresség édesanyja kamerával figyeli a kapuja előtti területet. A lap munkatársának csengetésére az ablakot nyitotta ki, és érezhetően nem örült, amikor a fiáról és a családot érintő pletykáról kérdezték.

Aurelio édesanyja szerint több apajelölt is akad Baján Fotó: Bors/KZ

„A pletyka nem igaz! Valóban van egy gyermek, akit a fiamra akarnak fogni, de teszt bizonyítja, hogy nem Aurelio az apa!” – hadarta dühösen az asszony, majd amikor rákérdeztek, hogy ki adott DNS-mintát, hirtelen megváltozott a történet.

Valójában még senki, de én úgy tudom, hogy több apajelölt is akad, szóval biztos, hogy nem a fiamtól született az a gyerek!” – zárta rövidre Aurelio édesanyja.

A Bors munkatársa ekkor Baja belvárosa felé vette az irányt, ahol több olyan étterem és bár is található, melyekben a híresség törzsvendégnek számított. Néhány helyen meglepődtek, amikor meghallották, hogy Aureliónak születhetett egy gyermeke, de akadt olyan pincér is, aki hallotta a hírt, mi több, ismeri is az anyukát.

Azt hitte, hogy párjától fogant a pici

„Már akkor hallottam, hogy Aurelio és a lány összejöttek egy éjszakára, amikor megtörtént az eset. Úgy tudom, hogy akkor éppen szakításban voltak, ezért kerestek vigaszt egymás társaságában. A lány egyébként sokáig abban a hitben volt, hogy az a pesti férfi a baba apja, akivel egyébként a kaland utáni napokban ki is békült, de a pici születése után csináltatott teszt beigazolta, hogy ez nem így van” – kezdte a pultos, akinek a története tökéletesen egybevág azzal a pletykával, ami szerkesztőségünkhöz is eljutott.

„Én egyébként úgy hallottam, hogy a kismama járt Aurelio anyukájánál, aki a kérésére adott is DNS-mintát, ami egyezett, de ez lehet, hogy csak városi legenda, vagyis könnyen lehet, hogy nem igaz” – zárta rövidre a belvárosi búfelejtő alkalmazottja, aki hozzátette: jól ismeri a fiatal anyukát, de nagyon rég nem látta, szerinte bujkál a kíváncsi szemek elől, hiszen sokan hallottak a történetről errefelé. Azt javasolta, keressük meg Aurelio barátnőjét is, akinek pár utcával arrébb van az ékszerboltja. Hozzátette, szerinte már nincsenek együtt, hiszen a balkézről született gyerek híre hozzá is eljutott.

Aurelio párja inkább letagadta magát

Az ékszerboltba belépve ott állt velünk szemben Edit, akit a róla korábban megjelent közös képek alapján könnyen beazonosítottunk. A fiatal lány láthatóan készült valahová, így hamar a tárgyra tértünk és kértük, váltson velünk néhány szót Aurelióval kapcsolatban. Legnagyobb meglepetésünkre azonban közölte, hogy Edit éppen nem tartózkodik az üzletben, nem tudja, mikor jön vissza és egyébként sem kíván egyetlen szót sem mondani kedvesével kapcsolatban. Majd közölte, hogy dolga van, bezárta a boltot, rollerra pattant és sietve elhagyta még a környéket is.

A valóságshow-hős barátnője sietve távozott Fotó: Bors/KZ

Már rendelkezésre áll Aurelio DNS-e

A Bors megkereste dr. Tran Dániel ügyvédet, hogy megtudjuk, az anyának milyen jogi lehetőségei vannak arra, hogy megállapítást nyerjen az apa kiléte, ha ő maga ebben nem lehet biztos.

„Ha az apasági vélelem nem áll fenn, vagyis a feltételezett apa és az édesanya nem házasok, vagy nem voltak házasok a fogantatáskor, akkor az apaság megállapítása iránt pert lehet indítani. A bíróság első körben nyilatkoztatja a lehetséges édesapát, aki ha tagadja, akkor bizonyítási eljárás indul, melynek keretében elvégezhető a DNS-vizsgálat. Ugyanakkor, ha a feltételezett vér szerinti apa büntetőeljárás alatt áll, pláne börtönben van, annak alapesetben tárolták a DNS-ét, vagyis a tárolt adatok rendelkezésre bocsátása kérhető a polgári bíróságtól – mondta a lapnak a jogi szakember.





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás