
Hatalmasat szólt a Mandoki Soulmates koncert, a budai Várban - Videó!
A 30 éves Mandoki Soulmates jubileumi koncerttel nyűgözte le a közönséget a budai várban, a Szentháromság téren.
Mint ismert, Mándoki László zenekarában olyan világsztárok zenélnek, mint Al di Meola, Mike Stern vagy Richard Bona.

A jubileumi koncert sajtótájékoztatóján Mándoki László beszélt arról is, hogy számára mit jelent ez a fellépés.

„Borzalmas két éven vagyunk túl. Ilyenkor van igazán szükség arra, hogy összefogja valami az embereket, és mi más lenne erre jobb eszköz, mint a zene maga. Ezért is fontos számomra, hogy a Soulmatesben minden kontinensről megtalálható valaki. Ezzel is mutatjuk, hogy a zene a leghatalmasabb falakat is képes ledönteni az emberek között, és most pont arra van szükség, hogy a szeretet nyelvén egyesítsük az embereket” – mondta Mándoki László.
Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, a kedvezőtlen időjárás miatt az augusztus 20-ai szabadtéri rendezvényeket 20 órakor lezárják a fővárosban - közölte a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője, Kovács Zoltán.
A döntés értelmében a Mandoki Soulmates koncertet körülbelül egy óra zenélés után félbe kellett szakítani, a közelgő vihar miatt.
Top hírek


Meryl Streep sosem látott oldalát mutatta meg – így telnek napjai hat unokája körében
A sztár imádja az unokáit, de messze él tőlük.

Sokkoló támadás: ismeretlen anyagot dobott a zaklató a Fleetwood Mac gitárosára
A zenészt évek óta zaklatja egy őrült nő.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre