
Farm VIP sztárja: Kapi Levente felvállalta pánikbetegségét – „Általában szapora szívveréssel, légszomjjal kezdődött”
A Farm VIP sztárja, Kapi Levente pánikrohamokkal küzdött.
Zsidró Tamás legidősebb fia, Dominik úgy döntött, hogy oltár elé áll, habár édesapja eleinte elhamarkodottnak tartotta az ötletet.
Zsidró Tamás legidősebb fia, Dominik oltár elé áll. A sztárfodrász mindig is tudta, hogy a legidősebb fia jóval érettebb a koránál, de őt is meglepte, amikor Dominik bejelentette: 25 évesen oltár elé áll! A fiú művész beállítottságú: nemrég végzett a bölcsészkaron, de már a filmes szakmában tevékenykedik, és verseket ír és a szíve választottja is hasonlóan művészlélek. Mészáros Dorka írónő is rendkívül termékeny alkotó – most jelent meg az ötödik regénye – olvasható a hot! magazin szerdai számában.
„Az elején még mondogattam is nekik: „Túl fiatalok vagytok a házassághoz!” Az édesanyjukat 32 évesen vettem feleségül, szerintem egy férfi harminc felett érik meg igazán a családalapításra, de meggyőzött a határozottságuk. Már több éve együtt vannak, helyesek voltak, látszott, hogy nagyon szeretik egymást” – mesélte lelkesen a hot!-nak az újdonsült após.
Dominik és Dorka a polgári szertartását egy pályázaton nyerték, amit két másik párral tartottak a Várban lévő Lovardában. A templomi esküvőre pedig három hónapra rá a menyasszony szülővárosában, Pápán került sor. A sztárfodrász elárulta, hogy úgy kellett meggyőznie a fiatal párt, hogy elfogadják tőle az egyiptomi nászutat.
A Farm VIP sztárja, Kapi Levente pánikrohamokkal küzdött.
A színművész nemrég ünnepelte 51. házassági évfordulóját.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre