
Durva kritika érte a Séfek séfe sztárját, így vágott vissza - Videó
35 évvel idősebb férje miatt erős kritikákat kap.
Győzike már nagyon régen küzd a depressziójával, de most a Tények plusz-nak megrendítően őszinte vallomást tett az állapotáról.
„Voltam nagyon mélyen és volt, amikor azon gondolkodtam, hogy feladom” – mondta a Tények Plusznak Győző, aki már többször kísérelt meg öngyilkosságot. - +Begyógyszereztem magam, fel akartam adni az életet. Nem érdekelt még Evelin, Virág és Bea sem„.
Bár sokan mellette vannak és próbálnak neki segíteni, megnevettetni, de ő elsősorban a családjára számíthat.
„Visszafogott lettem, nem mosolygok, keveset mosolygok, így érzem jól magam. Ez az igazi énem. Befordultam az utóbbi időben. De a házasságom erősebb lett a betegségem miatt és a gyerekeim, a vőjelöltjeim is mellettem állnak, más meg nem érdekel.” - mondta.
„Én már nem tudok segíteni rajta. Próbáltam megérteni, a lelkére hatni, elvittem orvoshoz, de lassan már húsz éve szenved, nagyon sok gyógyszert szed. Nyugtatót, altatót, antidepresszánst. Néha azt gondolom, hogy a sok gyógyszer helyett jobb lenne, ha inna inkább egy felest, de Győző sosem iszik alkoholt. Ő ahhoz ragaszkodik, hogy mindenki szeresse, de ilyen nem létezik. Sajnos nagyon naiv, nem jó emberismerő. Múltkor egy teljes napra eltűnt, azt mondta, hogy elmegy valakihez házi kolbászt venni. Mint kiderült, ott egy szektába akarták behúzni, a belépő pedig közel kétmillió forint lett volna” – mesélt Bea a nehézségekről.
35 évvel idősebb férje miatt erős kritikákat kap.
Fehér bikiniben vetette be magát a vízbe.
Épp egy légyott után akarta lehűteni magát.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.