RETRO RÁDIÓ

„Megkérdőjelezed saját magadat” – Ed Sheerant összetörte a szerző jogi pere – Videó!





Az énekes kihangsúlyozta, hogy az ügy az igazságról szólt és sosem a pénzről, hiszen mindvégig tudta, hogy nem plagizált.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.04.10.
őszinteség

A bíróság szerdán döntött arról, hogy Ed Sheeran tényleg nem plagizálta Sami Chokri Oh Why című dalát. Az énekes ezek után a BBC Two Newsnight című műsorának volt a vendége, ahol részletesen mesélt a szerző jogi peréről. Elmondása szerint nem volt más választása, mint hogy bíróság előtt megvédje munkáját, hiszen pontosan tudta magáról, hogy senkitől nem lopta a zenéit.

„Örülök, hogy vége van és visszatérhetek a dalíráshoz, de az egész szomorúvá tesz engem” – kezdte a beszélgetésben az énekes, aki kiemelte, hogy a bírósági ügyek minden fél számára nehezek. Úgy élte meg, hogy ez az ügy kifejezetten hosszadalmas volt, de nem volt más választása mint az, hogy harcoljon az igazáért.

„Vagy ítélet születik, vagy egy egyezséget köt egymással a két fél, de amikor tudod, hogy igazad van, akkor már elvből sem fogsz egyezséget kötni. Egész egyszerűen nem lehet ilyen esetben megegyezni” – mondta Ed, aki azt is kiemelte, hogy mindeközben ők folyamatosan pénzt veszítettek.

„A jogdíjainkat befagyasztották, és bár ugye két lehetőségünk volt, de mi azt választottuk, ami hosszú távon betartott nekünk” – utalt a zenész arra, hogy egyezség helyett a hosszabb utat választották.

Ed kijelentette, hogy innentől kezdve sokkal óvatosabb lesz, hiszen nem akar még egyszer hasonló szituációba kerülni. Ennek érdekében azt tervezi, hogy mindig videóra veszi majd, ahogy dolgozik egy dalon.

Az ítéletet követő első interjúban Ed írótársa, John McDaid is megszólalt.

Az elmúlt évben nagyon nehéz és felemésztő volt. A mentális egészségünk és a kreativitásunk is ráment” – mondta.

„Megkérdőjelezed saját magadat”

„George Harrisonnak valahol igaza volt, amikor azt mondta, hogy fél megérinteni a zongorát, mivel lehet, hogy valaki más dalát játszaná le. Őszintén szólva hasonló érzés most a stúdióban lenni” – jelentette ki az énekes, akinek úgy tűnik, hogy a per egy életre megváltoztatta a zeneíráshoz való hozzáállását.

„Személy szerint azt gondolom, hogy a világ legjobb érzése, amikor az ember egy új dal ötletétől egyfajta eufórikus állapotba kerül. Na ez az érzés mostanra átkapcsolt egy »ok, álljunk meg és lépjünk hátra egy pillanatra« érzéssé. Aztán azt veszed észre, hogy megkérdőjelezed saját magadat.”

Nem az első hasonló ügye

Az interjúban szóba jött a 31 éves férfi 2017-es ügye, amikor a Photograph című száma miatt keveredett egy 20 millió dolláros szerzői jogsértési ügybe. Elárulta, hogy azóta megbánta, hogy akkor egyezséget kötöttek, ráadásul onnantól kezdve már a számot sem szerette annyira.

„Utána hosszú évekig nem játszottam a Photographot. Egyszerűen nem játszottam többet. Olyan furcsán éreztem magam tőle, úgy éreztem magam tőle, mintha bűnös lennék.”





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás