
Vándor Éva elárulta: Ide utazik az ünnepekre az unokájával
Vándor Éva karácsonya emlékeiben az illatok élnek.
Változás történt a karrierjében és anyagi helyzetében, de a feleségéért aggódott leginkább a zenész. Rossz a hangulata, de nem akarja megijeszteni rajongóit.
Deák Bill Gyulát nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is megviselte a pandémia. Nem könnyít a helyzetén, hogy felesége, Marika egy komoly műtéten is átesett. Nem akarja megrémiszteni a rajongókat, de ez az időszak nagyon nehéz volt neki.

„Be voltunk zárva két évig, ezt nagyon nehezen viseltem lelkileg és anyagilag is. Hirtelen minden megváltozott, ilyenkor hajlamos az ember a depresszióra. A feleségemnek közben volt sajnos egy mellműtéte. Nemcsak ő, én is küzdöttem a betegséggel, vele és érte. Hála a Jó Istennek, jól sikerült az operáció, már itthon van velem. Komolyon mondom, nekem ez többet ér egy lottó ötösnél” - fogalmazott Deák Bill a Ripostnak.
„Mostanában kicsit rosszabb a hangulatom, de azért nem olyan durva a helyzet, nem akarok senkit megijeszteni. Egyszer fent, egyszer lent. Erről szól az egész élet” - vallotta be a zenész, aki ismét koncertezhet. Tervei szerint sokat játszanak majd, sőt ha minden jól megy, akkor jövőre új lemez is készül.

Vándor Éva karácsonya emlékeiben az illatok élnek.

Bodrogi Gyula legszebb karácsonyi emlékei.

A vicces jelenetek rögzítése cseppet sem volt vicces.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.