
Ő a legdögösebb 60 feletti nő: Elizabeth Hurley mindenkit elkápráztatott
Elizabeth Hurley mélyen kivágott ruhában jelent meg egy eseményen.
Hátborzongató, eddig sehol sem ismertetett részleteket osztott meg az ország egyik legkülönösebb gyilkossági ügyéről az ügyésznő, VV Fanni gyilkossági perében.
A tárgyalássorozat egyik utolsó ülésén az ügyészi perbeszéd négy órán keresztül tartott, és olyan részletekre is kiterjedt, amire eddig nem volt példa – számolt be a Bors.
A lap megtudta például, hogy a szakértők szerint körülbelül három deciliternyi vér szivároghatott ki a csomagtartóban hurcolt fiatal lányból, de arra már sosem derül fény, hogy ekkor még élt, vagy már halott volt… A vizsgálatok bebizonyították az ügyészség szerint, hogy B. László vádlott egyértelműen elbukott a hazugságvizsgálaton, főleg amikor a „vízi hulla”, illetve a „megölte Fannit” kifejezéseknél adott reakciót.
Ha már reakciók: B. László gyanúsított rezzenéstelen arccal hallgatta végig, ahogy az ügyész megcáfolja, vagy épp megsemmisíti az évek alatt igencsak fegyelmezetten felépített védekezését, amikor Fanni holttestének utaztatásáról volt szó, a férfi üres tekintettel egy papírlapra rajzolgatott.
Az ügyészi perbeszédből kiderült az is, hogy Fanni naplót írt, melyben lejegyezte, hogy a halála előtti időszakban jól ment sora, a testéből élt, volt olyan hónap, hogy 2-2,5 millió forintot is megkeresett. A sok pénz azonban nem volt jó hatással rá, a halála előtti időszakban egyre jobban rettegett, pedig senkitől nem kapott fenyegetést.
Két dologtól félt, az egyik, hogy megáll a szíve, ezért igyekezett a lehető legegészségesebben élni. Nem ivott, nem drogozott. A másik félelme az volt, hogy valaki rátör a saját otthonában. Fanni egy idő után annyira félt, hogy senkinek nem adott kulcsot a lakáshoz, még a saját szüleinek sem. Mintha megérezte volna a bajt…
A Novozánszki Fanni halála ügyében zajló tárgyalássorozat csütörtökön folytatódik, ekkor a védelem emelkedik szóra, B. László ügyvédjének az lesz a dolga, hogy meggyőzze a bíróságot arról, hogy a férfi ártatlan. Az ügyben április 29-én hoznak ítéletet, de előtte még beiktatnak egy extra tárgyalási napot B. László kérésére, aki egy kétórásra tervezett beszéddel szeretne élni az utolsó szó jogával. Az ügyész a keddi tárgyaláson életfogytig tartó szabadságvesztést kért a férfira – írja a Bors.
Elizabeth Hurley mélyen kivágott ruhában jelent meg egy eseményen.
A konditeremben is dúl köztük a szerelem.
Már nem az a cuki kisfiú, aki egykor volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.