RETRO RÁDIÓ

Latinovits Zoltán durván beszólt Korda Györgynek





Korda György közel öt évig lakott a Latinovits-Ruttkai házaspár szomszédságában, így jó viszonyt ápolt a párossal. Bár a színészóriás egyszer kemény szavakkal illette Kordát, őt ez büszkeséggel töltött el.



Megosztás
Szerző: metropol
2022.03.28. 20:30
beszólás

Elképesztő sikereket tudhat magáénak Korda György, akinek élete legjelentősebb mérföldkövei mind Budapesthez köthetőek. Az énekest Budapest díszpolgára címmel is kitüntették, amely elismerést büszkén viseli.

„Nagyon büszke vagyok rá, hogy ezt a címet viselhetem. Ugyanakkor ez egy felelősség is, hogy az ember úgy éljen, úgy alkosson, hogy az méltó legyen ehhez a címhez. Szeretnék ennek mindig eleget tenni” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Korda György, aki több mint hat évtizede van a pályán, ám néha megkérdőjelezi az elért eredményeit.

„Néha felteszem a kérdést, hogy csináltam én valamit ebben az életben? Hatvanöt éve vagyok a pályán, de olykor vannak kételyeim. Az ember mindig várja a bizonyítékokat, a megerősítést” – árulta el az énekes, aki Latinovits Zoltántól anno olyan kritikát kapott, amelyen akár meg is sértődhetett volna. Ő azonban büszke arra, amit a színészóriás egyszer a fejéhez vágott.

Öt évig éltem a Bajza utcai garzonházban Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva szomszédságában. Nem mondom, hogy barátok voltunk, mert Latinovits nem volt az a könnyen barátkozó típus, de jóban voltunk. Egyszer a fészerbe lehívtam segíteni és leteremtett, amikor beszéltem, hogy »Kuss, mi vagy te? Egy hang, semmi más!« Megsértődhettem volna, de én örültem, hogy Latinovits számára énekes voltam. Ez egy elismerés volt a részéről” – mondta a SlágerKult műsorvezetőjének, Sándor Andrásnak Korda György.





Ezeket olvastad már?
Király Viktor csajozni kezdet? – „Lenyűgözött a profilfotód”

Király Viktor csajozni kezdet? – „Lenyűgözött a profilfotód”

„Mindegyikünkben több erő rejlik" – fontos ügy mögé állt be Arnold Schwarzenegger

„Mindegyikünkben több erő rejlik" – fontos ügy mögé állt be Arnold Schwarzenegger

„Csak úgy megtörtént” – Összebútorozott Valakivel Szily Nóra

„Csak úgy megtörtént” – Összebútorozott Valakivel Szily Nóra

Kiderült a szörnyű titok: ezért válik Tápai Szabina és Kucsera Gábor

Kiderült a szörnyű titok: ezért válik Tápai Szabina és Kucsera Gábor

Top hírek



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás