RETRO RÁDIÓ

„Férfi escort, vízi hulla” – VV Fanni eltűnése után ezekre keresett rá B. László - Videó!





Az ítélethirdetés előtti egyik utolsó tárgyaláson dr. Farkas Gabriella bírónő órákon át keresztkérdésekkel bombázta a nyereségvágyból elkövetett ember­öléssel gyanúsított B. Lászlót, aki a legtöbb kérdésre nem tudott válaszolni. A nyomozati anyagok tanúsága szerint a férfi szó szerint mindent megtett volna azért, hogy pénzhez jusson.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.02.04.
Sokkoló

A több mint két éve zajló tárgyalássorozat alatt már többször is elhangzott a bíróság, illetve az ügyészség részéről, hogy B. László ellen számtalan közvetett bizonyíték gyűlt össze a nyomozás során, eddig a tárgyalóteremben mégsem foglalták össze időrendi sorrendben és részletesen úgy, mint azt a csütörtöki tárgyaláson tették – írja a Bors.

B. Lászlót a bírónő szembesítette azzal, hogy a telefonjának cellainformációi szerint jól látszik, hogy merre járt Novozánszki Fanni eltűnésének napján, a híváslistája szerint tudni, hogy kivel beszélt, hogy a bérelt autójában talált nagy mennyiségű vértől rosszul lett a férfi, akinek ki kellett takarítania azt, hogy a bankszámláin nem volt már pénz, de az internetes kereséseinek előzményei is nagyon beszédesek. B. László Fanni eltűnésének napján az esti órákban először az „autó-nyomkövetés”, majd a „hitel bárlistásoknak”, azután a „férfi escort”, majd a „police” és a „vízi hulla, vízi halottak” szavakra keresett rá.

B. László 2017. november 20-án járt Novozánszki Fanni lakásában, ahonnan úgy távozott, hogy az egykori Való Világ-szereplő mozdulatlan testét a karjaiban cipelte. A férfi a mai napig tagadja, hogy meggyilkolta volna a lányt, arra azonban nem tud érdemben válaszolni, hogy pontosan mi történt azon a tragikus éjszakán, és hol van Fanni teste – számolt be a Bors.

A nyomozati anyagokból azonban tisztán kirajzolódik, hogy mi történhetett: B. Lászlónak sürgősen pénzre volt szüksége, mert le volt égve. Bár két céget működtetett, a hitelkártyái üresek voltak, 2017 őszére egy vasa sem maradt. A férfi ennek ellenére igyekezett fenntartani a látszatot, elegáns ruhákban járt, albérletben lakott, autóval furikázott Budapest és Siófok között.

A férfi a tárgyalás során végig az ártatlanságát hangoztatta vagy egyszerűen nem válaszolt az elhangzott keresztkérdésekre. Így arra sem, hogy az internetes keresései szerint meleg pornóban való részvételről olvasott, konkrétan arról, hogy ezért mennyi pénzt lehetne kapni – írja a Bors.

Már nem emlékszem, biztosan véletlenül nyomódott meg a telefonom, bírónő, és így került bele ez a keresési előzmény” – magyarázta a gyanúsított a bíróság előtt.

VV Fanni meggyilkolásának ügyében hamarosan ítéletet hoz a bíróság. A vádlott, ha bűnösnek találják, akkor 30 évnyi szabadságvesztés várhat rá. Ha azonban felmentik bizonyítottság hiányában, akkor akár szabadon is távozhat a bíróságról.





Ezeket olvastad már?
Cooky Rómában gyakorolja a repülőgépvezetést

Cooky Rómában gyakorolja a repülőgépvezetést

Őszinte érzelmek: Gyűrűt húztak Kulcsár Edina exének ujjára – Fotó

Őszinte érzelmek: Gyűrűt húztak Kulcsár Edina exének ujjára – Fotó

Újabb szexuális zaklatással vádolták meg Gérard Depardieu-t

Újabb szexuális zaklatással vádolták meg Gérard Depardieu-t

Örömhír! Már negyedik gyermekének adott életet a világhírű szupermodell

Örömhír! Már negyedik gyermekének adott életet a világhírű szupermodell

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás