
Így üzent a választást követően Dér Heni
Egy dalt osztott meg az énekesnő.
Az énekesnő őszintén vallott arról, hogyan érzi magát most, hogy nem kell többet más véleménye és kijelentései szerint élnie.
Britney Spears őszintén beszélt róla, hogy mit érez most, hogy végre elnyerte a szabadságát. Az énekesnő egy kedden közzétett videóban beszélt arról, milyen végre megszabadulni az őt évek óta „pórázon” tartó felügyelettől. Nemrégiben mondta ki a bíróság, hogy annyi év után Britney végre nem az apja felügyelete alatt kell, hogy tovább élje az életét – írta meg a Buzzfeed.
„Ez egy igazán hosszú idő egy olyan helyzetből, amiben benne sem akarsz lenni” – mondta Britney az Instagramján közzétett videóban. – „Szóval őszintén hálás vagyok minden egyes napért.”
A 39 éves popsztár felsorolt néhány olyan nagyon normális dolgot, amit most újra maga végezhet.
„Hosszú ideje első alkalommal látok készpénzt” – árulta el az énekesnő, aki ráadásul még gyertyákat is vehetett magának. – „Nekünk, nőknek ezek az apró dolgok is óriási különbséget jelentenek és hálás vagyok érte.”

Egy dalt osztott meg az énekesnő.

Herceg Erika a család és munka közötti egyensúlyról mesélt.

Ma egyetlen hazafi sem maradhat otthon!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.