Még 2018-ban döntött úgy az Eger Sikeréért Egyesület, hogy a történelmi belvárosban, az Érsek utcában létrehozzák az Egri Csillagok Sétányát. A sétány alapításával mindazok előtt kívánnak tisztelegni, akik munkásságukkal, életművükkel hozzájárultak a város fejlődéséhez és hírnevének erősítéséhez. Négy kategóriában – művészet, tudomány, sport és „Egerért” – kategóriában avatnak díszköveket.
Az elnökség a tavalyi év során döntött úgy, hogy 2021-ben Tordai Teri Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő és Sike András olimpiai bajnok birkózó kap csillagot. Pénteken Tordai Teri színművésznő csillagát leplezték le az Érsek utcában - számolt be egerhirek.hu.
Tordai Teri 1941-ben Debrecenben született, de egrinek vallja magát, hisz 14 éves koráig itt élt. 1941 decemberében már javában zajlott a háború, ezért a család a bombázások elől elmenekült Debrecenből, Egerbe költöztek, az anyai nagymamához. Az itt töltött évek meghatározóak voltak számára. Pályafutását számos elismerés kíséri. 1985-ban Jászai Mari-díjjal, 2012-ben Érdemes Művész-díjjal, 2015-ben Kiváló Művész-díjjal, 2018-ban pedig Kossuth-díjjal ismerték el színészi munkáját. Büszkén vallja és mondja: „magyar vagyok, és egri!”
„Amikor Egerbe jövök, akkor úgy érzem, hazaérkezek, itt boldog vagyok, Egerből építkezek” – mondta az avatóünnepségen a művésznő. Hozzátette: hálás azért, hogy ezzel a gesztussal tüntették ki, majd felidézte néhány gyerekkori emlékét, többek között, hogy az Érsekkertben tanult meg kerékpározni, a Bárány uszodában úszni, gyorsúszó bajnok is lett, itt bontogatta színészi szárnyait.
Forgó János az Eger Sikeréért Egyesület elnöke kifejtette: az újabb Egri Csillag avatása kitűnően szimbolizálja azt a célt, amelyet az Eger Sikeréért Egyesület Alapító nyilatkozatában is megfogalmaztak: „Mi mindannyian hiszünk Eger értékeiben, tiszteljük a történelmi múltját és hiszünk ragyogó jövőjében is.”
Hozzátette, céljuk, hogy Eger egy pezsgő kulturális életű város legyen.