RETRO RÁDIÓ

„Elmondhatatlan öröm a számomra...” – ezért szárnyal a büszkeségtől Bagi Iván





Bagi Iván online futó humoros műsora, a Darázsfészek újratöltve folyamatosan egyre több érdeklődőt vonz. A Videára feltöltött rövid álhírműsor már a félszázadik adáson is túl van.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.29.
darázsfészek újratöltve

A Darázsfészek újratöltve című álhírműsorban a hazai celebeket állítja pellengérre Bagi Iván, és természetesen a velük kapcsolatos híreket. A pár perces videókra pedig egyre többen kíváncsiak. Összesen eddig több mint 1.300.000 ember látta a Videán valamelyik epizódját a sorozatnak, amelynek már félszáznál is több része ment ki.

Elmondhatatlan öröm a számomra, hogy az emberek nyitottak még a minőségi humorra. Főleg úgy, hogy a mai világban percenként több ezer tartalom kerül fel az internet különböző közösségi és videómegosztó oldalaira csak Magyarországon. Csodálatos eredménynek tartom továbbá azt is, hogy a Videán pár nap alatt 170 ezer emberhez jutott el a műsorom, összesen pedig több mint 1.300.000 ember látta már a Darázsfészek újratöltve című műsor valamelyik epizódját, ugyancsak a Videán. Ez nem kis dolog véleményem szerint” – mondta az Origónak Bagi Iván.

A műsoraim sikerét soha sem a nézőszámból mérem le, hanem inkább abból, hogy az utcán milyen visszajelzéseket kapok a nézőktől. Hála Istennek, úton-útfélen elismerő szavakkal és pozitív véleményekkel állítanak meg az emberek. Hihetetlenül jólesik” – tette hozzá.

Végezetül csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy ezért érdemes volt szerencsét próbálnom az internet világában, még 45 évesen is” – vallotta be.





Ezeket olvastad már?
Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás