RETRO RÁDIÓ

Hatalmas az öröm! Első gyermekével várandós a Megasztár felfedezettje





Óriási a boldogság Lakatos Yvette családjában, ugyanis a Megasztár énekesnője az Instagram-oldalán jelentette be, hogy első gyermekével várandós.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.12.
Várandósság lakatos yvette megasztár

Lakatos Yvette az Instagram-oldalán jelentette be, hogy első gyermekével várandós, és bár a terhessége első három hónapja rendesen megviselte a szervezetét, babájára csodaként tekint. Yvette egyébként a tehetségkutatós szereplése után nem sokkal Kanadába költözött a családjával, most civil munkából él, de természetesen nem feledkezett meg a zenei karrierjéről sem. Emellett már feleség is, hiszen párjával a nyár elején összekötötték az életüket.

Fotó: Facebook

- 18 hetes terhes vagyok. Iszonyatosan nehéz volt titokban tartani, főként úgy, hogy az elmúlt hónapokban posztolni sem tudtam, mert nagyon rosszul voltam. Most van az, hogy úgy nagyjából jól vagyok. 4 hetes voltam, mikor rájöttem, elkaptam az elején. A munkahelyemen csináltam meg a tesztet, és bár mondhatnám, hogy valami nagy ügyet csináltam belőle, de nem. Konkrétan azonnal felhívtam az édesanyámat és a páromat is, hogy terhes vagyok” - kezdte a közösségi oldalán Yvette, majd hozzátette: bár tervezték a családalapítást, sosem gondolták volna, hogy ilyen gyorsan sikerül.

- Borzalmasan örülünk, ez egy csoda számunkra, főleg hogy akkor jött, mikor egy nagyon nehéz időszak volt az életünkben. Tervezni terveztük, csak nem gondoltuk, hogy ilyen hamar összejön majd.

A fotót IDE kattintva tudod megtekinteni!





Ezeket olvastad már?
Ördög Nóra tüzes melltartóban hódít – Fotó

Ördög Nóra tüzes melltartóban hódít – Fotó

Így él most Sub Bass Monster: 47 éves lett a legendás rapper!

Így él most Sub Bass Monster: 47 éves lett a legendás rapper!

Erre senki sem számított! Szakmát váltott Harry herceg

Erre senki sem számított! Szakmát váltott Harry herceg

Emma Watson bevallotta: szexuális tanácsokat nyújtó weboldalra regisztrált

Emma Watson bevallotta: szexuális tanácsokat nyújtó weboldalra regisztrált

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás