
Úszó szigetről jelentkezett be Jákob Zoli, két lánnyal vágott bele a kalandba!
Hamar kiderült, miért csak egy hölgy látható a képen...
A férfi nagy eséllyel ugyanoda költözteti új párját, Mazsit és a születendő gyermekét, ahova anno Hódi Pamelával költözött. Nem fél a múlt kísérteteitől?
Könnyen lehet, hogy a történelem ismétli önmagát, és Berki Krisztián ugyanoda viheti haza a második kislányát a kórházból, ahova nyolc évvel ezelőtt, 2013-ban Hódi Pamelával közös kislányukat, Natit.
Krisztián és felesége, Mazsi ugyanis nemrégiben úgy döntött, hogy néhány héttel a szülés előtt belevágnak a költözésbe, mert ott, ahol most élnek, túlságosan porzik az út. A leendő édesanya pedig ezt nem tartja elég biztonságosnak a babakocsis sétálásokhoz.
Mazsi legújabb Instagram-bejegyzésében az egyik rajongó arról érdeklődött, merre költöznek, miután a kismama bejelentette, hogy a jelek szerint már a héten befejezik a költözködést.
„Hova költöztök?” – kérdezte a rajongó.
„Római-part” – válaszolta Mazsi.
Mint ismeretes, ez az a környék Budapest harmadik kerületében, ahol Berkinek van egy saját ingatlana egy luxuslakóparkban. Itt forgatták évekkel ezelőtt a TV2 Édes Élet című realityjének részeit, és itt élt sokáig Pamela és Nati is Krisztiánnal hármasban – számolt be a Ripost a különös véletlenről.
Hamar kiderült, miért csak egy hölgy látható a képen...
„Te örök vagy, Gerikém” – írta neki korábban az exfeleség.
II. Erzsébet királynő már az elején gyanakodott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.