RETRO RÁDIÓ

Tóth Andi nagyon tüzes képet posztolt partnerével – Fotó!





Forr a levegő az énekesnő és Andrei Mangra között. Vajon több van közöttük, mint barátság?



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.08.27.
felrobbantják a színpadot

Andrei Mangra és Tóth Andi a Dancing with the Stars egyik táncpárosa, akik látszólag nagyon készülnek már a versenyre. Andi az Instagram-oldalára posztolt egy közös fotót partnerével, amin látszólag éppen egy latin táncot próbálnak.

A kép alapján forr a levegő az énekesnő és Andrei között, ha a színpadon is ilyen lesz a kémiájuk, akkor egészen forró pillanatokra kell majd számítani.

„Ez ilyen szavazós műsor tudod majd szavazz lécci ” – írta Andi a képhez, hiszen lassan már tényleg szükségük lesz a rajongóik szavazataira.

Egyébként nem is lenne olyan meglepő a dolog, ha lenne közöttük valami, hiszen már többször is úgy gondolták a rajongók, hogy a páros a kelleténél jobban összemelegedhetett. Andrei Mangrát Tóth Andival hozták össze, ugyanis a Dzsungeltúra című film premier előtti vetítésén sok más hazai hírességgel együtt ők is jelen voltak, sőt, közös kép is készült róluk. Ez persze önmagában még semmit nem jelent, de több szemtanú is azt mondta akkor, hogy nagyon jó a kémia a két fiatal között.





Ezeket olvastad már?
„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás