
Harry herceget és Meghan Markle-t brutálisan megalázták Hollywoodban: már „senki sem tartja őket semmire”
Minden romba dőlhet a házaspárnak?
Fanni egy kemény időszakot tudhat maga mögött, nem volt könnyű, de végre megnyugodhat, hiszen beadta a válókeresetet volt párja ellen.
Weisz Fanni most utoljára a TV2 Mokka című műsorában mondta el édesanyja tolmácsolásával, hogy beadta a válókeresetet volt férje, Hajmásy Péter ellen. A fotómodell elég ingerült volt, már nagyon nem szeretne erről az ügyről többet beszélni. Igyekszik jókedvű lenni és visszatérni régi önmagához, amiben édesanyja is támogatja.
„Igen, végre sikerült megállapodnunk. Én beadtam a válópert. Most utoljára elmondom, csak nektek. Mindenki kíváncsi erre, hogy mi, hogyan alakul. Vége ennek a szakasznak, továbbnézünk előre” – kezdte az interjú elején Fanni.
„Nem volt egyszerű, de sikerült elérnem” – tette hozzá a fotómodell.
Fanni azt is elárulta, hogy ő a szakítás után rögtön el akart válni, csak nem sikerült egyből megállapodásra jutniuk.
„Amikor eljöttem, akkor el akartam már válni. Mire várjak? Csak az volt a lényeg, hogy sikerüljön megállapodni. Nem hagyhattam így. Persze, el kell válni, hát egy éve külön élünk” – zárta a témát Fanni.
Öt év után végre az édesanyjával is sikerült rendeznie a viszonyát olyannyira, hogy nemrég közösen Ciprusra utaztak, amolyan „csajos” nyaralásra. Bármilyen meglepő is, de nekik ez nagyon ritkán adatott meg az évek során, így ez egy nagyon különleges alkalom volt számukra.
Minden romba dőlhet a házaspárnak?
Tornóczky Anita mindennapjai nemcsak emiatt nehezek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.