
Halle Berry szexi születésnapi fotóin fehérneműben pózolt
A színésznő még mindig bombaformában van.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolÖt nappal a balesete után is komoly fájdalmakkal küzd a négy métert zuhant Kárász Róbert. Az ATV műsorvezetője szerint az angyaloknak és a Jóistennek köszönhető csak, hogy nem történt tragédia.
Kárász Róbert múlt hét pénteken, egy parasztház padlásterére próbált feljutni, amikor négy méterről a földre zuhant. A siófoki kórházban alapos kivizsgálást követően kiderült, egyetlen csontja sem tört el, azonban bal karját rögzíteni kellett.
Még most is kínzó fájdalmaim vannak, de hősiesen és férfihoz illő módon küzdök vele – kezdte a tévés a Borsnak.
– Erős gyógyszereket írtak fel a siófoki kórházban. Türelmes vagyok, mert tudom, egy ilyen zuhanást csak kevesen úsznak meg ennyivel. Még az orvosok is rácsodálkoztak, hogy nem tört a csontom. Hiszem, hogy az angyalok vigyáztak rám, és a Jóisten is velem volt – mondta Kárász.
A baleset részletei, és hogy mit érzett a zuhanás pillanatában a műsorvezető, a Bors csütörtöki számában olvasható.

A színésznő még mindig bombaformában van.

Nem engednek szabad internetet a fiataloknak.

Fehérneműs fotókkal lepte meg rajongóit az énekesnő.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.