Kitálalnak Fekete Dávid áldozatai, lehet, hogy bűnszövetkezet áll a háttérben?

Már a NAV is nyomoz Fekete Dávid ügyében, derült ki az elsőként őt feljelentő károsult nyilatkozatából.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.26.
csapatmunka

Fekete Dávid bűnszövetségben követte el azokat a bűncselekményeket, amelyek miatt jelenleg előzetes letartóztatásban ül – állítja a volt mega­sztáros egyik áldozata. A névtelenséget kérő férfi évek óta ismeri Dávidot, régen baráti kapcsolatot ápoltak, és őt is sikerült csőbe húznia.

„Én robbantottam ki ezt az egész ügyet, én tettem az első feljelentést„

Megszólalt Fekete Dávid egyik károsultja (Fotó: Móricz István (MO))

„Én is Fekete Dávid károsultja vagyok, én robbantottam ki ezt az egész ügyet, én tettem az első feljelentést” – mondta a Borsnak a férfi. „A többi károsulttal ellentétben ugyanis sokkal jobban beleláttam a dolgaiba. Nem kellett sokat kutakodnom ahhoz, hogy rájöjjek, Dávid és az embe­rei – mert ugye senki sem gondolja komolyan, hogy ad hoc módon, egyedül csinálta a stikliket – minden lehetőséget megragadtak, hogy pénzhez jussanak.„

A károsult azért jelentette fel az adóhatóságnál a börtönben ülő énekest, mert tudomása van róla, hogy adócsalást és okirattal való visszaélést is elkövetett.

Így használták fel mások adatait

Nemegyszer fordult elő például, hogy a régi ügyfelek adatait használva vettek kocsikat. Ott volt náluk ugyanis az érintett személyi igazolványa, lakcímkártyája, adószáma, aláírása, és semmi más nem kell ahhoz, hogy autót vegyen az ember. Tették mindezt úgy, hogy az illetőnek fogalma sem volt arról, hogy a nevében éppen vásárolnak.”

A Bors informátora nemcsak az igazságérzete miatt szeretné, ha Fekete Dávid bűntársait is lefülelnék, hanem azért is, mert úgy véli, a piszkos üzlet nélküle is folytatódik.

„Számomra jelenleg az a legdühítőbb, hogy Dávid volt kollégája, akit nem kívánok megnevezni, a mai napig szabadlábon van. Még most is hasonló típusú vállalkozásban dolgozik. Ez az ember mindenről tudott, ő intézte a papírmunkákat. Hiába van Dávid börtönben, ha az édesanyján keresztül ki tud üzenni ennek a hölgynek, aki szépen mindent el tud takarítani. Félek, hogy rajta keresztül rengeteg bizonyíték tűnik, tűnt már el.„

Megkeresték az ügyben Fekete Dávid jogi képviselőjét, akit tájékoztattunk a legfrissebb fejleményekről, az ügyvéd azonban az ügyfele kérésére nem kommentálta az értesüléseinket.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás