RETRO RÁDIÓ

Ezt soha nem találnád ki: erre vágyik legjobban Détár Enikő





Idősek otthonában szeretett volna dolgozni a koronavírus alatt, de szerelme és gyerekei nem engedték. A színésznő azonban még másra is vágyik.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.10.
őszinteség

Détár Enikő részletes őszinteséggel mesélt a Hot! magazinnak a karanténidőszakról, válásáról, új kapcsolatáról és vágyairól.

„Szinte végig dolgoztam, önkénteskedtem és árufeltöltő is voltam” – mesélte a pandémiás időszakról. – „Az utóbbi a saját vállalásom. Nem volt rajtam gazdasági nyomás, csak fel akartam mérni, hogy ha kicsúszik alólam az, ami az eddigi életemet jelentette, akkor mi maradok én. Ami nagyon érdekelt, az az idősgondozás öregek otthonában, de aztán az én Péterem és a gyerekeim féltettek, így lebeszéltek róla. Pedig két hely is volt, ahová mehettem volna kisegítő ápolóként.”

A színésznő többek között azt is elárulta, arra már nagyon vágyik, hogy tologathassa az unokáit: „Ha megtapasztalhatom, ez egy újabb hála lesz a szívemben.” – mondta, majd hozzátette, a pályát azért nem hagyná el értük.

„Azt hiszem, hogy ezt senki nem várja el tőlem. De az bőven bennem van, hogy képes legyek lemondani dolgokról. Szeretném jól szeretni a gyerekeimet és a reményeim szerint egyszer csak megszülető unokáimat is! Jól szeretni, az a legnehezebb ezen a földön: hogy úgy szeresd a barátaidat, a családodat, a kollégáidat, ahogy nekik jó – és nem úgy, ahogy te gondolod. Ebben is van még hová fejlődnöm.”

A Dancing With The Stars lefoglalta a koronavírus-időszakban (Fotó: TV2)

„Az óriási traumát mára már elrendeztem magamban”

Nagy port kavart, amikor elváltak Rékasi Károllyal, és a színésznő nem tagadja, élete legnehezebb időszaka volt.

„Adódtak nagyon rossz pillanatok, de nem féltem segítséget kérni. Ami nekem ebben az egészben fontos – és most már örömet ad –, hogy emberhez méltó módon tudunk beszélgetni Karival, és hogy a gyermekeim tartják a kapcsolatot az apjukkal. Annak is örülök, hogy a súlyos balesete után életben maradt, felépült, egészséges lett, és van munkája. Tényleg! Jóban vagyunk, de nagyon ritkán beszélünk, és azt gondolom, hogy azt az óriási traumát mára már elrendeztem magamban.”

Détár Enikő nála tíz évvel fiatalabb párjáról, Péterről is mesélt. Hogy mit árult el közös titkaikról és még sok minden másról, azt megtudhatod a ma megjelent Hot! magazinból.





Ezeket olvastad már?
Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás