Kóbor János drámai vallomása: Idén elmaradt a nagy ünneplés

Szűk körben, kisebb turnusokban fogadta a barátait a születésnapja alkalmából Kóbor János. Az Omega frontembere mögött nehéz év áll: számos barátját elveszítette, de most abban reménykedik, a jövő év már több örömet és szépséget hoz. 



Megosztás
Szerző: metropol
Létrehozva: 2021.05.26.
A nap döntése

A napokban ünnepelte a 78. születésnapját Kóbor János. Az Omega frontembere mögött nehéz év áll: a zenekar két tagját és legjobb barátait, Mihály Tamást és Benkő Lászlót is elveszítették 2020-ban. A két legenda alig néhány nap különbséggel hunyt el, óriási sebet ejtve a zenésztársaik és a rajongók lelkén.

Kicsi buli

Kóbor Jánost is megviselte a barátai halála, de a születésnapját igyekezett a helyzethez képest vidáman tölteni, és hálát adni az égnek a feleségéért, Zsókáért, és közös lányukért, a tizennégy éves Lénáért. Az ünneplés több napon keresztül tartott: Kóborék betartották a járványügyi szabályokat, és váltakozó turnusokban fogadták a vendégeket.

Idén a nagy ünneplés elmaradt, de senkit nem akartunk kihagyni, ezért péntektől keddig szabálytisztelően, kevés vendéggel ünnepeltünk” – fogalmazott mosolyogva Kóbor János, akinek nemcsak a születésnapját, de a hivatása végzését is átírta a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet.

Komoly döntést hozott az Omega jövőjéről Kóbor János (Fotó: Metropol/Máté Krisztián)

Munka nélkül

Az énekes úgy látja, idén már nincs esély arra, hogy színpadra állhasson, dacára annak, hogy a rajongók tűkön ülve várják már a visszatérésüket.

„Amikor kiderült, hogy idén elmarad a Sziget, akkor éreztem, tudtam, hogy valószínűleg Omega-szintű koncerttel sem számolhatunk, mert mi azért nagy létszámú bulikat szoktunk tartani. Abban viszont reménykedem, hogy jövőre, az együttes hatvanadik születésnapját már megünnepelhetjük egy hatalmas Aréna-koncerttel” – mondta el Kóbor János, akinek még ennél is nagyobbra törő tervei vannak.

Szívesen venném, ha készülne egy egész estés mozifilm a zenekarunkról, és úgy egészében, a rockzene kezdeti időszakáról, hiszen a mi hivatásunkat űző embereknek bizony van miről mesélniük!” – fogalmazott mosolyogva.

Minden nap Kóborral van Benkő szelleme (Fotó: Tumbász Hédi/Nemzeti Sport)

Nem jár ki a temetőbe

A születésnapokon sokszor számot vetünk az életünkről, miközben azok is eszünkbe jutnak, akik már csak lélekben vannak velünk. Kóbor János minden nap gondol elhunyt szeretteire, épp ezért nem is jár ki a temetőbe; szerinte az elhunytak lelkei a szívünkben vannak, nem a föld alatt.

A szüleimhez se járok ki és Lacihoz sem fogok kimenni a temetőbe. Számomra a temető nem egy szent hely. Ők már nincsenek ott! A szüleim és Laci is mindennap velem vannak, mindennap valamiről eszembe jutnak. Azért sem megyek oda, mert az fájdalmas, rossz érzés, főleg, hogy már mindenki egy kis urnában van. Laci temetésén például az volt számomra a még tragikusabb, hogy koporsóban temették el” – fogalmazott nemrégiben a Ripost 7-nek az énekes.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás