
Most kaptuk a hírt, elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró
A sportújságíró és televíziós riporter kilencven éves volt.
Megtörte a napok óta tartó némaságát Curtis, akinek a bátyát bűnrészességgel vádolják Katzenbach Imre volt MTK-focista meggyilkolásában.
A rapper teljesen összetört, és több napja igyekszik kerülni mindenfajta nyilvánosságot. Bátyját, Lajost május 11-én vitték el a kommandósok, és azzal gyanúsítják, hogy egy üzleti vitát követően bűntársaival egy tanyára 2009 szeptemberében egy vadásztelekre csalták, meggyilkolták, majd elásták Katzenbach Imre volt labdarúgót.
Az elmúlt napokban a rapper mély hallgatásba burkolózott, azonban péntek reggel az ATV-ben vendégeskedett, ahol a Szabó Ádámmal közös, Ez vagyok én című klipjéről mesélt, amelyet az amerikai Los Angeles Film Awardson díjaztak. Los Az interjú végén Kárász Róbert műsorvezető rákérdezett, hogy jelenleg hogy érzi magát, amire Curtis így felelt: „A helyzethez képest jól vagyok. Bízunk benne, hogy minden rendben lesz.”
A Bors egy családhoz közelálló informátora szerint Curtis édesanyja nagyon rosszul viseli, hogy a fiát börtönbe zárták és gyilkossággal gyanúsítják. Fájdalmát egyedül az unokái közelsége enyhíti valamennyire.
A sportújságíró és televíziós riporter kilencven éves volt.
Mariah Carey idén nem lett dobogós.
A politikus július 14-én hunyt el.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.