RETRO RÁDIÓ

Fájdalmas vallomás Fodor Zsókától: A világ már soha nem lesz ugyanolyan, mint előtte





A 78 éves színésznő a mai napig megkönnyezi Böröndi Tamás és Benkő László elvesztését.



Megosztás
Szerző: e.j.
Létrehozva: 2021.04.07.
nehéz időszak

Tegnap délelőtt megkapta a második adag koronavírus elleni oltását is Fodor Zsóka. A népszerű színésznő épp néhány órával az oltakozás után osztotta meg az örömhírt a Metropollal.

Minden rendben ment

– Köszönöm az érdeklődést, jól érzem magam. Nőnapra már kaptam egy kis kínait, és most, bár kicsit késve, de a húsvéti nyuszi meghozta nekem a második adag kis kínait – utalt a Sinopharm-vakcinára a színésznő, aki most néhány napig pihen.

Hiányoznak a barátai

A színésznő rengeteg jó barátját elveszítette az elmúlt években, és a koronavírus-járvány miatt is. Koós János, Aradszky László éppúgy hiányzik neki, mint a Covid–19-ben elhunyt Böröndi Tamás vagy a járvány alatt távozó Benkő László. Az Omega legendás billentyűsére gondolva még ma is elérzékenyül.

Lacika, mert én így hívtam, nagyon fontos volt számomra. Kilencéves kora óta ismertem, Pesten ugyanabban a házban lakom, ahol ő és a felesége élnek. Illetve, most már csak a felesége. Borzasztó róla múlt időben beszélni. Nagyon jó barátok voltunk. Három évvel ezelőtt ültetett egy fát a Horváth-kertben, ami még mindig tele van körülötte virágokkal, és föl van díszítve. Amikor Budapesten vagyok, minden reggel köszönök ennek a fának, mintha Lacinak tenném. Sok barátomat vette el a koronavírus, sötét év van mögöttünk, és bár véleményem szerint a világ már soha nem lesz ugyanolyan, mint előtte, reménykedem abban, hogy hamarosan jobbra fordul mindannyiunk sorsa.

Fodor Zsóka: Sok barátomat vette el a koronavírus (Fotó: Metropol/Markovics Gábor)

Várja a munka

A 78 éves színésznő hamarosan Budapestre utazik, ugyanis a közeljövőben reméli, hogy újra a világot jelentő deszkákon állhat.

– Megvárom azt az időt, míg a második vakcina is kifejti a hatását, de bevallom, már nagyon vágyódom vissza a teendőimhez. A tervek szerint a napokban felutazom Pécsről Budapestre, hamarosan pedig elkezdek próbálni, de hogy mit és kikkel, azt egyelőre nem árulhatom el. Bízom benne, hogy hamarosan láthatja a darabot a közönség, ám úgy érzem, soha nem lesz már olyan az életünk, mint a vírus előtt. Ez tényleg háborús helyzet, amilyen még nem volt az emberiség történelme folyamán – fogalmazott a Metropolnak Fodor Zsóka.

 





Ezeket olvastad már?
Katalin hercegné mindig is Diana útját járta, videón a bizonyíték

Katalin hercegné mindig is Diana útját járta, videón a bizonyíték

Gondoltad volna? Nagyot fordult a világ a Sztárban Sztár leszek! énekesével

Gondoltad volna? Nagyot fordult a világ a Sztárban Sztár leszek! énekesével

Mint egy igazi hercegnő – Berki Mazsi megmutatta, milyen fantasztikusan néz ki estélyi ruhában

Mint egy igazi hercegnő – Berki Mazsi megmutatta, milyen fantasztikusan néz ki estélyi ruhában

Újabb részletek láthattak napvilágot Katalin hercegné betegségét illetően

Újabb részletek láthattak napvilágot Katalin hercegné betegségét illetően

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás