Letiltották a Bikini koncertjét, D. Nagy Lajos szerint ideológiai alapon némították el őket

Botrányos véget ért a Bikini együttes online koncertje. Félóra után letiltotta a Facebook a zenekar fizetős, élő buliját arra hivatkozva, hogy nem a zenekari tagok saját dalaik jogtulajdonosai.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.23.
Bikini letiltás online koncert

Elég, ha leírjuk az ország egyik legnépszerűbb zenekarának, a Bikini dalainak címét – Adj helyet, Ki visz majd haza, Mielőtt elmegyek –, máris százezrek dúdolják a slágereket. Fel sem merül az emberben, hogy bárki is megkérdőjelezheti, hogy ezek a dalok az ikonikus együttes sajátjai. A hétvégén mégis megtörtént az elképzelhetetlen.

A csapat a pandémia miatt lassan egy éve nincs színpadon, de így sem maradnak a rajongók koncert nélkül. A zenekar egy hónapja hirdette meg a hivatalos Facebook-oldalán, hogy február 20-án, este nyolctól élő koncerttel egybekötött közönségtalálkozót szervez. A fizetős bulira – 2490 forint volt egy jegy – szép számmal fizettek elő a nézők.

Az élő adás 26. percében azonban megszakadt az adás.

– Mivel folyamatosan figyeltük a képernyőt, azonnal észleltük, hogy megállt a közvetítés – mondja a Bors megkeresésére D. Nagy Lajos, a Bikini énekese. – Először nem értettük, mi történt, gondoltuk, gyenge az internet, majd felvetettünk még jó pár problémalehetőséget, de nem találtuk a megoldást. A leggyorsabb ötletnek az bizonyult, ha átmegyünk a YouTube-ra, szerencsére oda tudtak velünk jönni az adást néző rajongók is.

A Bikini együttes olyan élő koncertet szeretett volna adni, amely során levetítenek egy korábbi koncertfilmet is, majd örömzenéléssel egybekötött, interaktív közönségtalálkozó kezdődött volna. A koncertfilmben elhangzik az összes nagy slágerük, a dalok között olyan archív fotókat láthattak a szerencsések, melyeket eddig csak a zenekar tagjai ismertek, kulisszák mögötti pillanatok, turnébuszos poénkodások.

– Szerettük volna beavatni a közönségünket abba a világba, ahova csak nagyon kevesek pillanthatnak be – magyarázza D. Nagy Lajos. – Hosszú heteken át készültünk a bulira, izgatottak voltunk, és türelmetlenül vártuk már, hogy ha virtuálisan is, de újra a közönségünkkel lehessünk. Hogy egy kicsit újra zenésznek érezzük magunkat. Aztán beütött a krach – szomorodik el a zenész. – Egyszerűen letiltottak, elnémítottak minket.

Az énekes szerint nem félreértés vezetett a koncert kurta-furcsa befejezéséhez.

– Meggyőződésem, hogy sötét háttérhatalmak tevékenysége ez, hogy nagyon komoly szűrők figyelnek, hogy ideológiai alapon tiltottak le minket – fejtegeti az okokat D. Nagy. – A Facebook arra hivatkozott, hogy tulajdonjogot sértünk, mert nem a mienk a zene, amit játszunk. – Hát akkor kinek a tulajdona, ha nem a Bikinié?! – kérdezi indulatosan. – Komolyan megrendült a bizalmam a közösségi oldalakban, dühítő ez a fajta kiszolgáltatottság és az is, hogy ha történik egy ilyen – tegyük fel véletlen – gikszer, akkor még arra sincs lehetőség, hogy bizonyítsd az igazad.

D. Nagy Lajos azt meséli, hogy a félresikerült koncert után sem mondanak le arról, hogy találkozhassanak a közönségükkel.

– A Facebookkal nyilván hónapokig levelezünk majd, mire megnyugtató megoldása lesz az ügynek, már, ha lesz, de mi addig sem szeretnénk eltűnni a rajongóink szeme elől, sőt! Mivel ez a megcsonkított koncertünk is kiváló hangulatú volt, és nagy igény van a folytatásra, havonta rendezünk egy ilyen élő bulit, de természetesen nem a Facebookon.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás