Szörnyű veszteség: koronavírusban elhunyt Bergendy István





Elhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy együttes alapítója és vezetője. A szaxofonos, klarinétos, zeneszerző 81 évesen halt meg, a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében - közölte a családja.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.14.
gyász

A Bergendy zenekar az ötvenes évek végén alakult, az alapító nevét 1962-ben vette fel. A hetvenes évek első felében voltak a csúcson, amikor Demjén Ferenc (basszusgitár, ének, szövegíró) és Laczin Norbert (billentyűs hangszerek, zeneszerző) csatlakozásával a zenekar országszerte népszerű lett. Olyan slágerek fűződtek a nevükhöz, mint a Jöjj vissza, vándor, a Sajtból van a Hold, a Darabokra törted a szívem vagy az Iskolatáska.

Bergendy István szerezte a Süsü, a sárkány, a Futrinka utca és több más tévésorozat, valamint az Én táncolnék veled című televíziós tánciskola zenéjét, emellett musicaleket is írt. 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, 2011-ben kiemelkedő zenei és előadóművészi tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták.

Nagy dolog, hogy ilyen sokáig, csaknem hat évtizeden át egyben tartotta a zenekart, amely sok korszakon és tagcserén ment át. Képzett dzsesszmuzsikusként játszott hosszú időn át slágerzenét. Nagyon kedves ember volt” - mondta Zareczky Miklós énekes, aki huszonöt éven át, 1992-től volt a Bergendy együttes tagja.





Ezeket olvastad már?
Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

Eláll a lélegzet: Bikiniben végzi a fekve nyomást a Fehér Lótusz szexi sztárja

Eláll a lélegzet: Bikiniben végzi a fekve nyomást a Fehér Lótusz szexi sztárja

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

„Billents engem fenékbe!” – meglepő dolgot kért Oszvald Marika T. Danny-től

„Billents engem fenékbe!” – meglepő dolgot kért Oszvald Marika T. Danny-től

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás