
Szikora Róbert megdöbbentő vallomása: „Kihoztam 7 éves koromban a tanárnőmet egy égő szobából!”
Első szerelméről mesélt.
Nagyon nem szeretem, mikor egymást piszkálják a diákok – szögezte le a ma már tanárnőként is dolgozó énekesnő, Orsovai Reni.
Hazánkból Orsovai Reni csatlakozott a Veled vagyunk! (Say hi!) nemzetközi kampányhoz, amely a zene segítségével hívja fel a figyelmet az iskolai bántalmazásra és a kiközösítésre.
„Nagyon örültem a felkérésnek, fontosnak tartom, hogy gondolkodjunk el azon, amiről ez a kampány szól. Hozzám azért is közel áll ez a téma, mert tanárként találkozom vele a mindennapokban. Székesfehérváron tanítok egy gimnáziumban és nagyon nem szeretem, mikor egymást piszkálják a diákok. Nekem az a hitvallásom, hogy mindenki más, és mindenkit úgy kell szeretni, amilyen. Sokkal jobbat teszünk azzal és nagyobb örömet is tud okozni – nekünk is és a másiknak is-, ha valakit megdicsérünk, mintha bántunk” – fejtette ki Orsovai Reni, aki azt is hozzátette, hogy kisgyerekként neki is volt olyan, amikor azt érezte, hogy bántják a társai. „Általános iskolásként szerepeltem gyerekdarabban és emlékeszem, hogy többször cukkoltak azzal, hogy ”biztos most is színészkedsz, nem csak a színházban”.
Reni nem csak előadója a dalnak, hanem a magyar változat szövegének elkészítésében is részt vett.
„A dal nyers fordítását dolgoztam át. Új volt számomra ez a feladat, hiszen úgy még nem írtam szöveget, hogy megvolt a téma és a kulcsszavak, amelyeknek szerepelnie kellett. Izgalmas kihívás volt. Remélem, tetszik majd a közönségnek.”
Első szerelméről mesélt.
Komoly tünetegyüttes keseríti meg a napjait.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre