Pécsi Ildikó: Feri maga volt a Zenthe, csak imádni lehetett

Idén áprilisban lett volna százéves a 2006-ban elhunyt Zenthe Ferenc, akit többek között A Tenkes kapitányából vagy a Szomszédokból ismerhet az egész ország.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.11.
emlékezés

Előbbit 1963-ban forgatták és a maga 13 részével A Tenkes kapitánya lett a magyar televíziózás első sikersorozata. A színész Eke Máté szerepével robbant be a köztudatba.

A Rózsát, a cigánylányt játszó Pécsi Ildikó korábban a Borsnak így emlékezett vissza a forgatásra és Zenthe Ferencre: „Emlékszem az első hajnali snittre, amikor felpattanok egy lóra. Nem tudtam lovagolni, de Zenthe azt mondta: „Ne félj, csak fogd erősen a sörényét. Rácsapnak a fenekére, és már visz is. Tizenöt percet szaladgál veled az erdőben, aztán letesz”. Így is lett. Az én szerelmem Szabó Gyuszi volt a sorozatban. Feri, hát mit is mondjak, ő maga volt a Zenthe, akit csak imádni lehetett.”

Zenthe Ferenc kétszer kapta meg a Jászai Mari díjat, 1975-ben megkapta az érdemes művész címet, a filmkritikusok díjával jutalmazták 1984-ben, kiváló művész lett 1989-ben, Erzsébet díjas 1992-ben, MSZOSZ-díjas 1993-ban. 1997-ben Kossuth-díjat adományoztak neki, 2005-ben pedig a Magyar Örökség díjjal tüntették ki. Zenthe Ferenc 2006. július 30-án hunyt el tüdőgyulladásban. Első feleségétől egy fia született, Ferenc, két unokája van: Katalin és Ádám.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás