RETRO RÁDIÓ

Lányával énekel együtt Ákos





Az énekesnek egy évvel el kellett halasztania az évzáró nagykoncertjét, de szakmailag így is termékeny időszakot tudhat maga mögött.



Megosztás
Szerző: metropol
Létrehozva: 2020.09.30.
album kovács ákos megjelenés koncert

Elkészült Ákos dupla Aréna koncertfilmje, amely szeptember 28-án került a boltok polcaira. Az énekes idei terveit keresztülhúzta a járvány, elmaradt az országjáró turné, vele húsz nagyszabású előadás, és sajnálatosan az évzáró nagykoncertjét is egy évvel el kell halasztania, így az új dátum: 2021. december 11.

Ákos és zenekara tavaly ismét mozgalmas évet zárt: 2019 decemberében sorozatban ötödik alkalommal adott dupla koncertet a Papp László Budapest Sportarénában. Ez egyben lemezbemutató esemény is volt: a 2019 őszén megjelent Idősziget album dalait itt hallhatta először élőben a nagyközönség. Az eseményt impozáns koncertfilm örökíti meg, amely dupla DVD-n jelent meg.

A 2019-es turné során 150 ezer érdeklődőnek zenéltünk, a koncertek közötti szünetekben pedig az Idősziget-album dalait rögzítettük a stúdiómban. A kiadvány október 2-án látott napvilágot, és rögtön platinalemez lett. Olyan slágerek szerepelnek rajta, mint a klipes Hazatalál, a koncertkedvenc Nem kell más vigasz, vagy a Felemel című dal, amelynek klipje túl van a 3 millió megtekintésen a Youtube-csatornánkon. Az Elhiszem zenéjét Anna lányom jegyzi, vele óriási élmény volt együtt énekelni néhány dal erejéig a dupla nagykoncerten – mondta el Ákos.

A rengeteg extra anyagot tartalmazó kiadvány exkluzív digipack csomagolásban, gazdag fotóanyagot felvonultató kísérőfüzettel jelenik meg.

Fotó: Instagram




Ezeket olvastad már?
Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában - Videó

Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában - Videó

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás