Sorrendben harmadik évben szerepelhet valamelyik nemzetközi kupasorozat főtábláján. 2019-ben az Európa-liga, tavaly pedig a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutottak be a zöld-fehérek. Ha Peter Stöger együttese sikerrel veszi a jövő héten szerdán kezdődő Young Boys elleni párharcát, akkor a BL-ben folytathatja, veresége esetén pedig az EL-ben vigasztalódhat.

BL selejtezõ Slavia Praha Ferencváros FTC (Fotó Szabó Miklós Nemzeti Sport) Csapatöröm: Myrto Uzuni Peter Stöger

Stöger büszke a csapatra

Az FTC kedden este 1-0-s vereséget szenvedett a Slavia Praha otthonában a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágóján. A Budapesten elért 2-0-s siker azonban azt jelentette, hogy a magyar csapat 2-1-es összesítéssel bejutott a Bajnokok Ligája rájátszásába.

– Nagyon büszke vagyok a csapatra, hihetetlen harciasságot mutattunk ma a pályán, ezt elvárom a játékosoktól – fogalmazott Stöger. – Nagyon erős csapattal kellett megmérkőznünk, talán egy kis szerencse is közrejátszott abban, hogy továbbjutottunk, de nem mindig a favorit megy tovább. Most egy újabb lehetőség áll előttünk, ahol szintén meg lesz az esély, hogy meglepetést okozzunk. Az Európa-liga csoportkörébe már kvalifikáltuk magunkat, meglátjuk, hogy alakul a jövő.

Nehéz rivális jön

Stöger szerint kőkemény rivális vár a jövő héten a Fradira. A Young Boys.

– Semmiképp nem gondolhatjuk, hogy esetleg a Young Boys ellen könnyebb lesz – folytatta Stöger. – A svájci bajnok is komoly tapasztalatokkal rendelkezik nagy csapatok ellen. Örülünk, hogy továbbjutottunk a Slavia ellen, de holnaptól csak a soron következő összecsapás, a hétvégi bajnoki lesz a fejünkben.

A Fradi szombaton a Mezőkövesddel találkozik az NB I-ben.

6,3 milliárd forint

A Ferencváros tavaly ősszel napjaink két legjobb labdarúgójával, Lionel Messivel és Cristiano Ronaldóval is szembe került a Bajnokok Ligájában. A zöld-fehérek a csoportmeccsek során a Barcelonával, a Juventusszal és a Dinamo Kijevvel ütköztek meg. Habár nem sikerült a továbbjutás, a Ferencváros a BL-szerepléssel összesen 17,6 millió eurót (több mint 6,3 milliárd forintot) keresett. Ez az összeg csaknem négyszerese volt az egy évvel korábban bezsebelt Európa-liga-pénzdíjnak.