
Mi lesz ebből? Feszegeti a határokat a Fradi-játékos, aki nem kertelt Robbie Keane-ről sem
Jonathan Levi új játékosként átélt eddigi benyomásairól nyilatkozott.
79 éves korában elhunyt Horváth László.
Micsoda veszteség! Elhunyt Horváth László olimpikon, aki kereken 45 évvel ezelőtt, 1980-ban, Moszkvában szerzett ezüstérmet öttusában.
Az olimpikon 1957-ben kezdett sportolni, a III. kerületi TTVE úszója volt. 1961-ben 200 pillangón megdöntötte a korosztályos magyar csúcsot, 1964-től pedig az Újpesti Dózsa öttusázója lett. Háromtusában is kétszeres junior csapatbajnok volt. 1972-ben öttusázóként magyar bajnoki címet nyert.
A következő évben bronzérmes volt a világbajnokságon, csapatban. Ezt az eredményt ismételte meg az 1977-es vb-n. Ebben az évben a londoni öttusaversenyt 5695 ponttal nyerte meg, amely az öttusasportban az addig elért legmagasabb egyéni pontszám volt. Indult az 1978-as világbajnokságon, ahol csapatban 5., egyéniben 13. helyen végzett. 1979-ben vb-ezüstérmet kapott csapatban, egyéniben a negyedik helyet szerezte meg – írja a kisalfold.hu.
Sportpályafutását az 1980-as olimpiai csapat ezüstérmével koronázta meg. 1980-tól 1989-ig az Újpesti Dózsa edzőjeként dolgozott. 1982 és 1989 között a magyar junior válogatott szövetségi kapitánya volt, majd 1989-től 1991-ig a felnőttcsapatét is irányította. Ezt követően a Budapesti Triatlon Szövetség elnöke lett, triatlonedzőként és szövetségi kapitányként dolgozott, 1997-ben a Magyar Triatlon Szövetség, 1998-ban az UTE elnökségi tagja lett.
Horváth László a család tájékoztatása szerint hosszú betegeskedés után hunyt el, temetését pedig – végakarata szerint – szűk családi körben tartják.
Jonathan Levi új játékosként átélt eddigi benyomásairól nyilatkozott.
Ekkora összegek érkeztek legutóbb a csapatokhoz.
Első mérkőzésére készül a Liverpool Diogo Jota halála óta.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.