
Bajban a Fradi! Játékosok sorsáról kell dönteni
Noha még zajlik a 2024–25-ös bajnokság, van olyan csapat, amelyik már most bajban van a nyári átigazolási időszak miatt. Ugyanis a Fradi 10 játékosának jár le a kölcsönszerződése, akik július 1-jén visszatérnek a zöld-fehérekhez. De kire lehet szüksége a csapatnak?
Az elmúlt években a Ferencváros csapata az éppen zajló bajnokság utolsó fordulójában már régen megnyerte az aranyérmet, és bátran készülhetett, tervezhetett a következő szezonra. Idén viszont meglehetősen furcsa helyzetben van a Fradi, ugyanis ha kikap idegenben a tavasszal veretlen, és újoncként a Konferencialiga-selejtezőt érő 4. helyen végző Győrtől, miközben a Puskás Akadémia hazai pályán legyőzi a Diósgyőrt, akkor a felcsútiak történetük első bajnoki címét ünnepelhetik, míg a zöld-fehérek a megszokott Bajnokok Ligája helyett a Konferencialigában szerepelhetnek az ősztől.

Fotó: Fradi.hu/Molnár Ádám
Tíz „új” játékos érkezik július 1-jén a Fradiba
Éppen ezért még semmilyen átigazolási információ nem érkezett a Fradival kapcsolatban, azaz Robbie Keane vezetőedző és stábja nem a csapat megerősítésével, hanem a bajnoki cím megszerzésével van elfoglalva. Ennek ellenére az ír szakember számára akár jó hír is lehetne, hogy tíz „új” játékossal biztosan találkozhat majd július 1-jén. Hogy ők erősítést jelentenek-e a következő szezonban, annak megítélése erősen megosztja a szurkolókat.
Őket adta kölcsön a Fradi, itt a tízek névsora:
- Botka Endre, Pászka Lóránd, Katona Bálint (KTE)
- Kenan Kodro (Gaziantep)
- Kwabena Owusu (Ankaragücü)
- Anderson Esiti (ZTE)
- Baráth Péter (Rakow Chestohova)
- Gruber Zsombor (MTK)
- Fortune Bassey (DAC)
- Edgar Szevikjan (Lokomotív Moszkva)

Fotó: KTE
A kecskeméti légió sok jóra nem számíthat a Fradinál
A fentiek közül a kecskeméti trió a lila-fehérekkel kiesett az NB I-ből, így ők vélhetően nem maradnak a „hírös városban”, nagy kérdés, vajon a Fradinak szüksége lesz-e rájuk.
Botka helyzete talán a legrosszabb hármójuk közül, ugyanis a posztján – jobb oldali védő – Cebrail Makreckis továbbra is kihagyhatatlan, ám ha valamiért nem áll rendelkezésre, a fiatal Kaján Norbert eddig remekül helyettesítette.
Pászka viszont reménykedhet az újabb lehetőségben, hiszen Ramireznek egy emlékezetes pillanata nem volt tavasszal, Civic szerződése viszont a nyáron lejár, és ha a bosnyák bal oldali védő távozik, akkor ezen a poszton lesz üresedés. Katona Bálint számára a középpálya szinte bevehetetlen, így neki egy újabb kölcsönszerződés lehet a megoldás.
Baráth Péter gólja a Stal elleni bajnokin:
Baráth Péter lengyel bajnokként térhet vissza a Fradiba, ha Robbie Keane is úgy akarja
Esiti sem várhatja túlzott reményekkel a július 1-jét, hiszen neki még a bennmaradást nemrég kiharcoló ZTE csapatában sem biztos a helye, így vélhetően ő maradni fog Zalaegerszegen.
Baráth Péter esete más, hiszen a kétszeres válogatott labdarúgó lengyel bajnok is lehet, egyre többet játszik a Rakow gárdájában, gólokat lőtt és nemegyszer a meccs legjobbjának is megválasztották.
Baráth rengeteget fejlődött, és a magyar fiataloknak előszeretettel lehetőséget adó Robbie Keane benne is megláthatja a potenciált. Akárcsak a tavasszal az MTK-ban bizonyító Gruber Zsombornak, aki ha éppen nem volt sérült, hasznos és eredményes tagja volt a kék-fehéreknek.

A támadók közül egyedül Owusu hozta az elvárt szintet – a török második ligában
A támadó alakzatban a jelenlegi játékosok mellett – Varga Barnabás, Saldanha, Pesics, Joseph, Csirkovics, Traoré – nem sok sót enne meg a Kodro, Bassey, Szevikjan, Owusu kvartett egyik tagja sem, hiszen az örmény Szevikjanon kívül egyikük sem hagyott pozitív emlékképeket a szurkolókban. Ráadásul talán Owusu volt az egyetlen, aki a beilleszkedési gondok után megállta a helyét
a másodosztályú török csapatában, és 15 meccsen 9 gólt rúgott és adott 3 gólpasszt.
Ám vélhetően az Üllői úton senki sem fog hozzá ragaszkodni, emlékezvén a téli átigazolási szezonban rendezett cirkuszára, amikor két nap után távozott Zalaegerszegről, mondván, nem tetszik neki a klub.
Top hírek


Gruber Zsombor karácsony után Liverpoolba utazik
Gruber Zsombor Liverpoolba utazik két ünnep között.

„Te bohóc!” - Szoboszlai miatt áll a bál, nekiestek a Liverpool-szurkolók korábbi kedvencüknek
Hiába keresik Szoboszlait a szezon eddigi álomtizenegyében.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre